Nagyvilág

Kamuval és szórólapokkal riasztja el a menekülteket a svéd Jobbik

A Svéd Demokraták nem szívelik a bevándorlókat, szórólapokat nyomnak a kezükbe például Leszboszon, hogy ne jöjjenek, Európában nincs pénz, nincs munka, csak káosz.

A bevándorlásellenes szélsőjobbos Svéd Demokraták (Sverigedemokraterna) párt aktivistái szórólapokat osztottak hat ország húsz helyszínén a migránsoknak, arra szólítva fel őket, hogy ne menjenek Svédországba – közölte a párt szóvivője hétfőn a svéd állami televízióban.

A parlamentbe 2010-ben bekerült Svéd Demokraták a legutóbbi, tavaly szeptemberi választáson 13 százalékot kaptak, a többi hét parlamenti párt azonban elutasítja az együttműködést velük. Az ellenzéki párt szórólapozási akciójára egy parlamenten kívüli kampány keretében került sor.

A görögországi Leszboszon előkerült egyik szórólapban például az áll, hogy Svédországban nincs se pénz, se munkalehetőség, se szállás a migránsoknak. A tömeges bevándorlás miatt pedig elszabadult az erőszak az országban.

A Södermanlands Nyheter lap szerint a szórólapokon az a valótlan állítás is szerepelt, hogy Svédországban tiltott egyebek között a nikáb és a burka, az egész testet és az arcot is eltakaró muszlim női viselet.

A Svéd Demokraták valótlan képet festenek Svédországról és nem riadnak vissza a hazugságoktól sem, ha propagandáról van szó – mondta Morgan Johansson svéd bevándorlásügyi miniszter a menekültválsággal foglalkozó uniós csúcs előtt.

Csak az előző héten tízezer ember adott be menekültkérelmet Svédországban, és Johansson figyelmeztetett, hogy nem áll rendelkezésre elegendő szállás a migránsoknak a skandináv államban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik