Nagyvilág

Ferenc pápa a “kettős élet” ellen

Az egyházat is átszövő karrierizmus és korrupció veszélyéről beszélt.

A katolikus egyházfő most először utalt a vatikáni botrányra, amely egy magas rangú pap őrizetbe vételéhez vezetett. Ferenc pápa a Szent Márta-házban bemutatott reggeli mise homíliájában arról beszélt, az egyháznak el kell kerülnie a csábítást, hogy “kettős életet” éljen. Azokra gondolt, akik az egyház szolgálata helyett az egyházat használják fel saját céljaikra.

Papként  “úgy mutatkozom, mintha másokat szolgálnék, miközben valójában másokat használok ki” – fogalmazott az egyházfő.  “Szomorúnak” nevezte az “üzletelő” egyházat és a “karrierista, a pénzhez ragaszkodó” papokat, püspököket. Megjegyezte: az okoz számára örömet, ha – mint fogalmazott – Amazóniában negyven éve misszionáriusként szolgáló pappal találkozik, vagy apácával, aki évtizedek óta fogyatékosokat ápol kórházakban.

    A közéletben mindig van korrupció, a politikai és az egyházi életben is.

Ferenc pápa a Straatnieuws holland hajléktalan-utcaújság pénteki számában megjelent interjúban mondta.

Hívő ember nem beszélhet szegénységről, ha közben fáraóként él.

Ferenc pápa először reagált azokra a napokban Olaszországban megjelent könyvekre, amelyek a pápai államból kilopott dokumentumokkal kevéssé átláthatóként mutatják be a Vatikán pénzügyi működését és a jelentős egyházi vagyon kezelését. A könyvek szerint egyes vatikáni bíborosok luxuséletet élnek.

A feltételezések szerint a több száz bizalmas dokumentumot Lucio Ángel Vallejo Balda spanyol prelátus, a vatikáni  gazdasági ügyek prefektúrájának titkára adta át a sajtónak. Őrizetbe vételét a Vatikán november 2-án jelentette be. A vatikáni fogdában fogva tartott Vallejo Baldát az utóbbi napokban többször meghallgatták a vatikáni ügyészek. Az ugyanezzel gyanúsított világi Francesco Immacolata Chaouqui szabadlábon védekezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik