Nagyvilág

Bukaresti tűzvész: Piedone megvesztegetését vizsgálja az ügyészség

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) vette át a 32 halálos áldozatot követelő múlt heti tragédia nyomozását.

A súlyos következményekkel járó tragikus balesetben a legfőbb ügyészség folytat vizsgálatot. Az ügyészek szerint a szórakozóhely három tulajdonosa tudatosan kijátszotta az előírásokat, hogy ne kelljen a tűzoltóságtól engedélyt kérniük a klub működtetéséhez. A három tulajdonost kedden harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték.

Megvesztegették-e Cristian Popescu Piedonét

A DNA – a legfőbb ügyészség egyik autonóm intézményként működő részlege – most azt vizsgálja, hogy a főváros negyedik kerületének – a közfelháborodás nyomán időközben – lemondott polgármesterét, Cristian Popescu Piedonét megvesztegették-e annak érdekében, hogy szemet hunyjon az utóbb végzetessé vált szabálytalanság felett.

Pénteken tűz ütött ki egy bukaresti belvárosi klubban, az ott szórakozó több száz ember azonban nem tudott idejében kimenekülni az egyetlen használható kijáraton: 26-an a helyszínen, hatan pedig a kórházba szállításuk után meghaltak, 130 embert továbbra is égési sérülésekkel és füstmérgezéssel ápolnak a bukaresti kórházakban, közülük 83 állapota súlyos.

Hat kivilágított kijáratának kellett volna lennie

Már a tragédia másnapján kiderült: klubnak nem volt tűzrendészeti engedélye, a teremben nem voltak vészkijáratok. A román előírások szerint egy ekkora (több mint 400 négyzetméteres) teremnek hat kivilágított vészkijárattal kellett volna rendelkeznie, ezzel szemben egyetlen használható ajtaja volt. A mennyezetre sem építették be az előírt füstérzékelős automata oltóberendezéseket, sőt, a hangszigetelés – feltehetően takarékossági okokból – gyúlékony anyagból készült.

A Colectiv klub tulajdonosai úgy kerülték meg a tűzoltósági engedély igénylését – amelynek megszerzésére nem lett volna esélyük – hogy egy 80 ülőhellyel rendelkező terem működtetésére kértek és kaptak egy évvel ezelőtt engedélyt a negyedik kerületi polgármesteri hivataltól. A törvény értelmében csak a 100 főnél nagyobb befogadóképességű vendéglátóhelyeknek kell külön tűzrendészeti engedélyt kérniük. A Colectiv klubban rendszeresen tartottak olyan koncerteket, amelyeken több százan vettek részt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik