Nagyvilág

A franciák és az angolok közösen lépnek fel az embercsempészek ellen

A rendőrségi együttműködés megerősítéséről írt alá megállapodást a francia és a brit belügyminiszter, az egyezség célja az embercsempész-hálózatok felszámolása.

“Ez a megállapodás erősíti a rendészeti és a hírszerző hatóságaink közötti együttműködést, valamint arra is hivatott, hogy idővel növelje az országaink közötti igazságügyi együttműködést az illegális bevándorlás és az embercsempész-hálózatok elleni küzdelem terén” – hangsúlyozta hétfő este egy londoni sajtótájékoztatón Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter, miután brit kollégájával, Theresa Mayjel találkozott.

Hozzátette, hogy fel kell számolni a La Manche-csatorna két oldalán működő szervezett bűnbandákat, amelyek közül – mint emlékeztetett – 26-ot göngyölítettek fel év eleje óta, míg tavaly egész évben 14-et. Cazeneuve elmondta, hogy a megállapodás keretében megemelik a Calais-ban szolgálatot teljesítő brit rendőrök számát, ám ezzel kapcsolatban pontos adatokat nem közölt.

A brit belügyminiszter már augusztus végén bejelentette, hogy brit rendőröket vezényelnek a francia kikötővárosba a helyi rendfenntartók embercsempészek elleni küzdelmének támogatására. A francia politikus a londoni sajtótájékoztatón  beszámolt arról, hogy a brit hatóságok tájékoztatása szerint október 25. óta egyetlen migráns sem jutott át Nagy-Britanniába Calais-ból.

A rendőri megerősítés miatt az észak-franciaországi kikötőváros egykori szeméttelepén 2015 elején spontán módon kialakult, de a hatóságok által megtűrt tábor lakóinak száma az utóbbi időben jelentősen megnövekedett, és körülményeik embertelenné váltak.

Tavasszal még csak néhány százan voltak, majd az elsősorban afrikai, afganisztáni, iraki és szíriai migránsok száma nyár végére 3 ezerre nőtt, jelenleg pedig már több mint 6 ezren vannak. A kormány ezért múlt héten mintegy háromszáz embert más városokban lévő  befogadóközpontokba szállított, és a belügyi tárca újabb áthelyezéseket tervez.

Az észak-franciaországi Lille közigazgatási bírósága hétfőn – nem kormányzati szervezetek kérésére – elrendelte a “dzsungelnek” is nevezetett calais-i táborban élő menekültek helyzetének javítását. A testület többek között arról határozott, hogy a migránsoknak otthont adó telepen helyezzenek el 50 további ivóvízcsapot és pótlólagos mellékhelyiségeket.

A bíróság ezenkívül a szemétgyűjtés megszervezését és a terület megtisztítását, valamint azt is elrendelte, hogy a mentőszolgálatoknak biztosítsák a könnyebb bejutást a telepre. Az intézkedések végrehajtására nyolc napja van a Pas-de-Calais megyei prefektúrának, illetve a calais-i önkormányzatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik