Nagyvilág

Kimiskárolt macskák menekülthulláma indulhat el Izraelből

Nagyot gurított egy izraeli miniszter: szerinte sérti a macskák kimiskárolása a vallást, ezért inkább egy másik országba kéne deportálni az összeset. Kiakadtak az állatvédők, meg mindenki, akinek agya van.

Száműzné Izraelből a kóbor macskákat Uri Ariel mezőgazdasági miniszter – közölte a Ynet. A telepeseket támogató jobboldali Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) párthoz tartozó Ariel a környezetvédelmi miniszterhez írott levelében évi négy és fél milliós sékeles (300 milliós forintos) költségvetést is felajánlott “az azonos nemű macskák és kutyák (csak hímek vagy nőstények) őket befogadni kész országba történő kitelepítésére”.

A vallásos miniszter szerint a zsidó vallási jog, a halacha tiltja a jelenlegi gyakorlatot, a kóbor állatok ivartalanítását túlszaporodásuk megakadályozására. A politikus szerint ez állatkínzás, és szemben áll a “szaporodjatok és sokasodjatok” bibliai parancsával.

Izraelben az elmúlt években az utcákon szemétből élő kóbor macskák elszaporodása miatt mintegy százezer macskát fogtak be és ivartalanítottak. Ezt a mezőgazdasági minisztérium egyik legsikeresebb kezdeményezésének tekintik a környezetvédők, mert az enyhe téli időjárás miatt különben elárasztanák a városokat a kukákból táplálkozó négylábúak.

Nem engedjük a kandúrjaink!

Az állatvédők hétfőn aláírásgyűjtésbe kezdtek a program folytatásáért, már több mint kilencezren csatlakoztak felhívásukhoz. Egy neves tel-avivi állatorvos, Rafi Kishon – Efrájim Kishon magyar származású humorista fia – a közszolgálati rádióban és Facebook-üzenetben szállt szembe a macskák kitelepítésének tervével. Kishon szerint az izraeli macskák ökológiai védelmet nyújtanak különböző kártékony állatok, például a patkányok és a kígyók ellen, valamint ivartalanításuk nem tekinthető állatkínzásnak a fájdalomcsillapítás mellett.

Hétfőn számos izraeli politikus tette közzé macskája fényképét a különböző internetes közösségi fórumokon, ezzel is síkra szállva a macskák Izraelben tartása mellett és Ariel javaslatával szemben – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik