Nagyvilág

Lezuhant gép: az oroszok szerint már a levegőben kettétört az Airbus

A szombaton lezuhant gép feketedoboza már korábban előkerült, egy orosz hivatalnok azt állítja, hogy a Sínai-félsziget fölött repülő járat már a levegőben kettészakadhatott, a roncsok húsz kilométer sugarú körben szóródtak szét.

Viktor Sorocsenko, az államközi légügyi bizottság vezetője szerint azt azonban még korai lenne megmondani, mi okozta a szombati tragédiát, a műszaki hiba mellett az Iszlám Állam terrortámadása sem zárható ki.

Ugyanakkor egy neve elhallgatását kérő egyiptomi szakember vasárnap kijelentette, hogy jó műszaki állapotban volt a lezuhant repülőgép. A férfi tagja volt a gép műszaki ellenőrzését a felszállást megelőzően elvégző csapatnak, amelynek munkájában két orosz szakértő is részt vett.

“Mindannyian megdöbbentünk. Ez egy jó repülőgép volt. Mindent ellenőriztünk 35 perc alatt” – mondta a férfi az AP amerikai hírügynökség tudósítójának. Hozzátette, a korábbiakban az volt a legsúlyosabb probléma a géppel, hogy három hónappal ezelőtt a pilótának egy rendszerhiba miatt félbe kellett szakítania a felszállást. “Ez azonban szinte mindennapos” – hangsúlyozta.

A lezuhant repülőgép másodpilótájának felesége, Natalja Trukacseva ezzel szemben azt mondta, hogy férje még a felszállás előtt arra panaszkodott, hogy a gép műszaki állapota sok kívánnivalót hagy maga után. Egy másik egyiptomi tisztségviselő pedig azt állította, hogy mielőtt megszűnt volna a légiirányítók kapcsolata a repülővel, annak pilótája arról számolt be, hogy műszaki problémák adódtak, és le akar szállni a géppel a legközelebbi repülőtéren.

(BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik