Nagyvilág

Még mindig naponta 4400-an halnak meg tbc-ben

A tuberkulózis (tbc) halálos áldozatainak számát világszinten 47 százalékkal sikerül leszorítani 1990 óta, de e fertőző betegségben még mindig naponta 4400 ember hal meg, mivel sokan nem jutnak megfelelő gyógykezeléshez, és a pénzügyi támogatás mértéke sem elegendő a kór teljes felszámolásához.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentésében ugyan jelentős sikerekről számolhatott be, emlékeztetve, hogy a tbc elleni küzdelem 2000 óta bizonyul igazán hatékonynak, amikor 189 ENSZ-tagállam megjelölte a “Millenniumi fejlesztési célokat”, s ezek között éppen e betegség (valamint a HIV/AIDS) terjedésének megállítását tűzték ki 2015-ig megvalósítandó egyik fő feladatnak.

A WHO kimutatásai szerint jó hírnek tekintendő, hogy 2000 óta mintegy 43 millió életet sikerült megmenteni a korszerűbb gyógykezelési módszerek, a módszeresebb szűrővizsgálatok, és a fertőzöttek hatékonyabb felkutatása révén.

Csakhogy az egészségügyi szakemberek felhívják a figyelmet: a tbc továbbra is (a HIV/AIDS mellett) a legtöbb halálos áldozatot követelő fertőző betegség. A most közzétett jelentés szerint 2014-ben 1,5 millió ember halt meg ebben a betegségben, az HIV/AIDS 1,2 millió áldozatot szedett. Mintegy 400 ezer ember egyaránt fertőzött volt a HIV-vírussal és a tuberkulózis baktériumával.

Tavaly 9,6 millió új tbc-s megbetegedést regisztráltak. A tuberkulózis (más néven gümőkór) eseteinek több mint a felét Kínából, Indiából, Indonéziából, Nigériából és Pakisztánból jelezték.

A WHO azonban felhívta a figyelmet, hogy 2014-ben világszinten a megbetegedések több mint egyharmadát (37,5 százalékát) nem diagnosztizálták vagy nem jelentették a helyi egészségügyi hatóságoknak.

Az EFE hírügynökség szerint az Egészségügyi Világszervezet 2016-ban hozzáfog annak a stratégiának a megvalósításához, amelynek eredményeként teljesen meg akarják állítani a tbc terjedését, majd megpróbálják fokozatosan felszámolni azt. Az a cél, hogy 2030-ra a jelenlegi halálesetek számát 90 százalékkal csökkentsék.

Mario Ravaglione, a WHO tbc-programjának igazgatója a Reuters-nek kifejtette, hogy az orvostudomány már ma képes lenne teljes mértékben legyűrni ezt a kórt, ha elegendő pénz állna rendelkezésre. Panaszolta, hogy a HIV/AIDS leküzdésére szánt nemzetközi támogatáshoz képest a tbc elleni küzdelemre aránytalanul – tízszer – kevesebb pénz jut. Ennek az is az oka, hogy az előbbi kór főleg Afrika szegény országait sújtja, amelyeknek nincs elegendő saját anyagi forrásuk országukon belül megbirkózni a betegséggel, a tbc viszont főleg Indiában és Kínában van nagyobb mértékben jelen, ott viszont nagyobb a saját finanszírozási lehetőség.

A gümőkór vagy tuberkulózis (tbc) (tuberculosis) olyan fertőző betegség, melyet a Mycobacterium tuberculosis baktérium okoz, és amely leggyakrabban a tüdőt támadja meg (pulmonáris tbc), de megtámadhatja a központi idegrendszert (agyhártyagyulladást okozva), a nyirokrendszert és a vérkeringést is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik