Nagyvilág

Welt: a biztonsági szervek aggódnak Merkel menekültpolitikája miatt

Németországban a biztonsági szervek körében rendkívül veszélyesnek tartják Angela Merkel kancellár és kormánya menekültügyi politikáját, és erősen aggódnak annak lehetséges belbiztonsági következményei miatt – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap. A beszámoló szerint a belső elhárításért felelős alkotmányvédelmi hivatalnál (BfV), a külföldi hírszerző szolgálatnál, azaz a BND-nél, valamint a szövetségi bűnügyi hivatalnál (BKA) és a határőrizetért is felelős szövetségi rendőrségnél “masszív ellenállás” formálódik a kormány menekültpolitikájával szemben. A Lázadás Merkel ellen? címmel megjelent cikkben idéztek egy név nélkül nyilatkozó, biztonsági ügyekkel foglalkozó, magas beosztású kormányzati tisztségviselőt, aki szerint a menedékkérők tömeges beáramlása “instabilitást” okozhat Németországban.

A menekülthullám révén “radikalizálódik a polgári közép, amelynek többsége nem akarja ezt a politikai elit által rá kényszerített bevándorlást” – tette hozzá az esetleges szankciók miatt a nevét nem vállaló tisztségviselő, hozzátéve, hogy a menekültválság miatt sokan elfordulnak majd a német alkotmányos berendezkedéstől. A lap szerint a biztonsági szervek vezetői körében kering egy aláírás nélküli elemzés, egy úgynevezett non paper, amelyben szerint félő, hogy a már meglévő párhuzamos társadalmak miatt nem lehetséges a százezres nagyságrendben érkező illegális bevándorlók integrációja.

Németország integráció helyett “importálja az iszlamista szélsőségességet és az arab antiszemitizmust, behozza más népek nemzeti és etnikai konfliktusait, és beereszt egy más jog- és társadalomfelfogást” – áll a Welt am Sonntagban idézett ismeretlen szerzőjű, bizonytalan státusú dokumentumban. “A német biztonsági szervek nem tudják, és nem is lesznek képesek kezelni ezeket az importált biztonsági problémákat és az általuk a német lakosságban kiváltott reakciókat” – áll a dokumentumban.

A Hanning-terv

Ugyanakkor a lap szerint a helyzet kezelésére készült egy terv, amelyet a BND hat éve nyugdíjban lévő korábbi elnöke, August Hanning állított össze. A szakember 1998-tól 2005-ig vezette a BND-t, majd államtitkár volt a belügyminisztériumban 2005-től 2009-ig, vagyis akkor, amikor a tárcát Wolfgang Schäuble jelenlegi pénzügyminiszter vezette, aki egybehangzó sajtóértesülések szerint igen erősen elégedetlen a kancellár menekültpolitikájával.

A Welt am Sonntagban ismertetett terv első pontja szerint a kormánynak nyilatkozatot kell közzétennie arról, hogy Németország befogadóképessége kimerült, ezért egyelőre nem tud több menedékkérőt befogadni. A második pont szerint a “nemzeti és a szupranacionális” jogszabályok – a német törvények, valamint schengeni és a dublini előírások – következetes érvényesítésével azonnal le kell zárni a határt a németországi tartózkodásra jogcímmel nem rendelkező emberek előtt. Továbbá meg kell tagadni a menedékjogi eljárás megindítását mindazon kérelmezőktől, akik biztonságos harmadik országból érkeztek Németországba. A felnőtt kísérő nélkül érkezett fiatalkorúak és a gyerekes családok esetében kivételt lehetne tenni. Ezen kívül a kérelmezők együttműködési kötelezettségének kiterjesztésével fel kell gyorsítani a menekültügyi eljárásokat, és szankcionálni kell mindazokat, akik valótlan vagy hiányos adatokat közölnek. A harmadik pont szerint meg kell állítani a balkáni migrációs útvonalon érkező menekülthullámot, ehhez meg kell erősíteni az uniós külső határok védelmét, és befogadóállomásokat, menekülttáborokat kell építeni az EU területén kívül.

A Wolfgang Schäuble volt államtitkára által jegyzett terv negyedik pontja szerint korlátozni kell a menekültek családegyesítéshez fűződő jogát, mert azzal kell számolni, hogy a jogszabályi környezet változatlansága mellett minden egyes menekült után legkevesebb négy családtag költözik majd Németországba. Az ötödik pont szerint vissza kell állítani menedékkérők helybenlakási kötelezettségét, és a juttatások megvonásával vagy csökkentésével kell szankcionálni a kötelezettség megszegését.

A hatodik pont szerint nagyszabású menekültszállás-építési programot kell indítani Németországban és a Közel-Keleten. Ebben a munkában a szállások későbbi lakóinak is részt kell venniük, és a finanszírozáshoz meg kell nyerni Szaúd-Arábiát és más arab országokat. A tízpontos “Hanning-terv” további pontjai a menedékkérők, menekültek integrációját és munkavállalását, valamint a biztonsági szervek megerősítését szolgáló intézkedésekről szól.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik