Nagyvilág

Katonai bázist telepítettek az oroszok az Északi-sarkvidéken

A védelmi minisztérium “gyakorlatilag befejezte” az Oroszországhoz tartozó Új-szibériai-szigetek legnagyobb területén, a Kotyelnij-szigeten fekvő új katonai támaszpontot. A létesítmény hatalmas, ilyen a szovjet időkben sem volt, és a határok védelmére minden szükséges tartozékkal fel van szerelve – fogalmazott Sojgu.

A védelmi miniszter hozzátette, hogy a Jeges-tengerből kiemelkedő Vrangel-szigeten fekvő valamivel kisebb támaszpontot is kibővítik, a Csukcs-tenger keleti partján fekvő Misz Smidten (Smidt-fokon) és a Kuril-szigeten is katonai támaszpontokat hoznak létre.

Szergej Sojgu közölte, jelenleg hat északi-sarkvidéki légi támaszponton folynak újjáépítési munkálatok. A tervek szerint a munkálatok egy részét az idén, másik részét pedig 2016-2017-ben fejezik be.

Korábban hírforrások arról számoltak be, hogy 2018-ig kilenc légi támaszpontot építenek át, hogy nagy hatótávolságú és katonai teherszállító repülőgépek is használni tudják őket. Jelenleg a Kotyelnij-szigeten és a Misz Smidten bővítik ki a felszállópályákat, illetve a Moszkvától mintegy száz kilométerre lévő Rogacsovóban új légi támaszpontot építenek.

Értesülések szerint a Jakutföldön lévő, felújítás alatt álló Tikszi légi támaszponton front- és elfogó repülőgépeket telepítenek 2017-től. Emellett a csukcsföldi Anadirban állomásoztatnak majd elfogó repülőgépeket.

Orosz tisztségviselők korábban közölték, az északi-sarkvidéki katonai létesítmények az Európát és a Csendes-óceánt összekötő hajózási útvonalak védelmének biztosítását szolgálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik