Nagyvilág

Moszkva: közös erővel léphet fel Szíriában az Iszlám Állam és az al-Kaida

Az orosz hírszerzés értesülései szerint erőik egyesítéséről tárgyal az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista csoport és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnyának számító an-Nuszra Front, hogy együttesen léphessenek fel a szíriai hadsereg ellen – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, a tárca szóvivője arról számolt be, hogy lehallgatott rádióbeszélgetésekből arra lehet következtetni, hogy tárgyalások kezdődtek az an-Nuszra Front és az Iszlám Állam parancsnokai között a szíriai kormányerők offenzívájának közös erővel történő visszaszorításáról. A minisztérium közlése szerint az orosz légierő repülőgépei 46 bevetést hajtottak végre az elmúlt 24 órában Szíriában, és ezek során 83 “terrorista célpontra” mértek csapást. A Szíriában beavatkozó Szu-24M és Szu-25SM típusú harci repülőgépek az északnyugati Idlíb és Aleppó, a keleti Deír-ez-Zór, valamint a központi Damaszkusz és Hama tartományban hajtottak végre légicsapásokat. Az illetékes beszámolója szerint a bevetések során megsemmisítették az an-Nuszra Front egy robbanószer-gyártó üzemét, egy fegyverraktárát, egy kiképzőtáborát és több járművét. Az orosz hadsereg az IÁ egyik parancsnoki központjára is csapást mért. Ugyancsak szerdán a moszkvai külügyminisztérium bejelentette, hogy Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter pénteken Feridun Sinirlioglu török és Adel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszterrel fog tárgyalni Bécsben a szíriai helyzetről.

Oroszország szeptember 30-án indított légicsapásokat Damaszkusz kérésére a polgárháború sújtotta országban, a szíriai kormányerőkkel együttműködve. Nyugati országok azonban aggodalmuknak adtak hangot, amiért az orosz gépek nemcsak az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet állásait, hanem más lázadócsoportokat is támadtak az országban, köztük mérsékeltként számon tartott erőket is. A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlások hatására polgárháborúba torkolló szíriai konfliktus halálos áldozatainak száma mára meghaladja a 250 ezret.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik