Nagyvilág

Magyar lehet az Európai Néppárt alelnöke

europai-parlament(210x140).jpg (Array)
europai-parlament(210x140).jpg (Array)

Madridban tartja soron következő kongresszusát az Európai Néppárt (EPP) szerdán és csütörtökön, ahol új elnököt és 10 alelnököt választanak. A tanácskozáson részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke.

A párt elnöki posztjára a jelenlegi elnök Joseph Daul az egyetlen jelölt. A francia politikust két éve választották meg, miután a pártot 23 éven át vezető belga Wilfried Martens elhunyt.

A 10 alelnöki posztra 12 jelölés érkezett, köztük van Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője. A néppárt alelnöki posztjaiért egyetlen hivatalban lévő kormányfő sem indul, de jelölt az Európai Parlament egyik alelnöke, három uniós biztos, illetve több hivatalban lévő miniszter is. A kongresszusra 32 országból érkeznek résztvevők, összesen 14 állam-, és kormányfőt, 11 uniós biztost és 750 küldöttet várnak.

Az Európai Néppárt a legbefolyásosabb jobbközép, európai szintű politikai erő: a szervezetnek 40 országból 75 párt a tagja, ők adják az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnökeit, 10 uniós és 16 unión kívüli ország állam- vagy kormányfője néppárti, akárcsak az Európai Bizottság 14 tagja. Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját is az Európai Néppárt adja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik