Nagyvilág

Késelni kezdett egy vonaton, miután azt látta, hogy egy utas démonná változott

Elmeállapota miatt megúszta a börtönbüntetést egy 45 éves amerikai férfi, aki még tavaly decemberben késelt meg négy embert egy Chicagóból indult vonat – jelentette a helyi sajtó. Michael D. Williams ügyét egy peren kívüli egyezséggel zárta le az ügyészség. A férfinak most egy állami elmegyógyintézetbe kerül, kivizsgálásra.

A férfi a rendőrök a 2014. december ötödikén történt támadás után elmondta: azután kezdett el késelni, hogy látta, ahogy démonná változott a férfi, akivel beszélt, és meg kellett védeni tőle magát. Williams egy kalauzt, valamint három utast késelt meg, amikor a vonat megállt Niles városában. A támadót helyi rendőrök fogták el, miután egy elektromos sokkolóval ártalmatlanná tették. Áldozatai közül egy sem halt meg, és csak egyikük szenvedett életveszélyes sebesüléseket.

A védőügyvéd által kért elmeorvosi szakértői vizsgálat eredményei szerint Williams „mentálisan beteg”, és „deluzív zavartól szenved, ami miatt képtelen volt helyesen érzékelni környezetét”. A 38 oldalas jelentés szerint tettét „spontán hajtotta végre, és csak a téveszmés információk alapján”.  Így jogilag beszámíthatatlannak számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik