Szakértők: a migrációs válság az Európa előtt álló legnagyobb kihívás

Az amerikai Politico című online lap által megkérdezett politikusok, diplomaták és tanácsadók többsége a migrációs válságot tartja az Európa előtt álló legnagyobb kihívásnak – derült ki a hírportál európai kiadása által csütörtökön közzétett eredményekből. A friss felmérésben több mint száz, a brüsszeli döntéshozatalra rálátó embert kérdeztek meg, többek között Paul Wolfowitzet, a Világbank volt elnökét, Alexander Vershbow-t, a NATO-főtitkár helyettesét és Carl Bildt egykori svéd kormányfőt.

A szakértők nagyobb része úgy véli, hogy az Európai Unió nem adott megfelelő válaszokat a kontinenst sújtó, eddig példátlan menekültáradatra. A felmérésben részt vevők 9,7 százaléka nagyon rossznak, 43,5 százaléka rossznak, 31,5 százaléka pedig közepesnek tartja az unió válaszlépéseit. A többség szerint a válság nem megfelelő kezelése a szélsőségek megerősödéséhez vezet, az EU-nak ezért határozottabban kell fellépnie.

A második legnagyobb probléma

Az Európa előtt álló második legsürgetőbb kihívásnak a szélsőséges populista és antidemokratikus erők felemelkedését nevezték meg a résztvevők. A júniusban megkérdezettek még Vlagyimir Putyin orosz elnök politikáját és az euróválságot tartották a legnagyobb kihívásnak.

Oroszország kezelését illetően nem volt egyetértés a mostani válaszadók között: többen újabb szankciók elrendelésében, mások egy szíriai repüléstilalmi övezet létrehozásában látják a megoldást, vannak azonban olyanok is, akik szerint semmit nem kellene tenni.

A Politico által megszólaltatott szakértők 60,5 százaléka helyeselte az Európai Parlament illetékes bizottságának döntését, amellyel elutasította azt a kezdeményezést, hogy a migrációs válság miatt elfogadott törvénymódosítások miatt eljárást indíthassanak Magyarország ellen az uniós szerződés hetes cikke alapján. A megkérdezettek 26,9 százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy alkalmazni kellene Magyarország ellen a hetes cikkelyt, azaz meg kellene vonni Budapest szavazati jogát az Európai Tanácsban.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.