Nagyvilág

Folytatódik az Altus-ügy: Kitart Gyurcsány cége mellett Brüsszel

Zárt ajtók mögött meghallgatták az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságában csütörtök délután az Altus-üggyel összefüggésben Walter Deffaát, az Európai Bizottság regionális politikai főigazgatóját.

A főigazgatót nem a teljes bizottság, csak az úgynevezett koordinátorok hallgatták meg, akik a bizottságok szintjén mintegy francióvezetőként tevékenykednek. Deffaa a meghallgatásra érkezve kategorikusan elutasította, hogy nyilatkozzon az újságíróknak.

A bizottság elnöke, a német Ingeborg Grässle elmondta: nem rendkívüli eset, hogy zárt ajtók mögött hallgatják meg Deffaát, ez bevett gyakorlat, ha konkrét cégekről esik szó. A kereszténydemokrata politikus szerint elsősorban azt kell tisztázni, hogy lehet-e az Altus konkrét ügyében politikai összeférhetetlenségről beszélni, illetve elvi síkon hol kell meghúzni az összeférhetetlenség határait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik