Nagyvilág

El kell bontani és újra kell építeni az erdélyi autópályát

A kivitelező szerint nem az ő felelősségük, hogy reped az aszfalt, mert az elnökválasztás miatt a határidőnél hamarabb megnyittatták velük.

Teljesen el kell bontani és újra kell építeni a dél-erdélyi autópálya egy tavaly novemberben átadott szakaszát – tudta meg a Romania Libera napilap egy általa megszerzett szakértői jelentésből. A dokumentumot a román autópálya-társaság szakértői készítették, miután szeptember elején le kellett zárni a Nagyszeben és Szászváros közti autópálya egy 12 kilométeres szakaszát.

A szakértők megállapították, hogy 8-10 méteres mélységben víz szivárog az autópálya alá, ez okozza a felszínen megjelenő repedéseket. A burkolat és az alapozás teljes elbontását, majd a vízelvezetés utáni újraépítését javasolták.

Egy korábbi szakértői jelentés a kivitelezőt tette felelőssé a kialakult helyzetért. Megállapították, hogy az olasz Impregilo Salini nem a kivitelezési technológiának megfelelően járt el és nem megfelelő minőségű anyagokat használt. A kivitelező viszont úgy tekinti, hogy mentesült a felelősség alól, mert az autópálya-társaság kérésére korábban, két nappal az elnökválasztás előtt meg kellett nyitni az érintett szakaszt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik