Nagyvilág

EU: az Aszad-rezsim nem lehet partner az Iszlám Állam elleni harcban

Szíria jelenlegi vezetését és a dzsihádista terrorszervezetet is elítélték az uniós külügyminiszterek. Leszögezték, hogy továbbra is fenntartják a mérsékelt ellenzék támogatását.

Szíria jelenlegi vezetésével elképzelhetetlen a tartós béke – áll abban a nyilatkozatban, melyet hétfői tanácskozásukon fogadtak el az Európai Unió külügyminiszterei. A dokumentum szerint csak egy szíriai irányítással megvalósuló, békés és nyitott politikai átmenet hozhat olyan tartós megoldást, amely véget vet a konfliktusnak.

A nyilatkozat elítéli azokat a „túlzott, aránytalan és válogatás nélküli támadásokat, melyeket a szíriai rezsim hajt végre saját népe ellen” és leszögezi, hogy a halálos áldozatok nagy részéért az Aszad-rezsimet terheli a felelősség. Mindez tömeges meneküléshez és a terrorista csoportok virágzásához vezetett.

A külügyminiszterek élesen elítélték az Iszlám Állam által elkövetett bűnöket és jogsértéseket, külön kiemelve a civilek, köztük keresztények és más vallási csoportok ellen elkövetett támadásokat, atrocitásokat, gyilkosságokat, a konfliktussal összefüggő szexuális erőszakot, az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog megsértését. „Az Európai Unió elítéli, hogy az Iszlám Állam szándékosan rombolja a kulturális örökséget Szíriában és Irakban, ami a nemzetközi jog értelmében háborús bűn” – áll a dokumentumban, ugyanakkor arra is kitérnek, hogy az Aszad-rezsim nem lehet partner  az Iszlám Állam elleni küzdelemben.

„Mély aggodalomra adnak okot a közelmúltbeli orosz katonai támadások, amelyek nem az Iszlám Állam vagy más, az ENSZ által megnevezett terrorcsoport ellen irányulnak, hanem például a mérsékelt ellenzék ellen” – fogalmaztak a külügyminiszterek, arra figyelmeztetve, hogy a konfliktus katonai eszkalációja a válság elhúzódásával, a humanitárius helyzet súlyosbodásával, a radikalizálódás erősödésével fenyeget. „Az Európai Unió fenntartja a mérsékelt ellenzék támogatását” – szögezték le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik