Külföld
Ankarai merénylet

Ankarai merénylet: újabb halálos áldozatok

24.hu
24.hu

hírmunkás. 2015. 10. 12. 10:32

A szombati ankarai kettős robbantásban a legfrissebb hivatalos veszteséglista szerint 97-en vesztették életüket, a halottak között azonosítottak egy palesztin állampolgárt is.

A török hatóságok szerint a rendőrség egy rajtaütés során a dél-törökországi Adana városában őrizetbe vett négy embert, akik gyaníthatóan az Iszlám Állam tagjai. Az nem derült ki a hétfői tájékoztatásból, hogy a rendőri intézkedésnek köze van-e a fővárosi kettős merénylethez.

A támadások elkövetőjeként eddig egyetlen csoport sem jelentkezett, de korábban nevük elhallgatását kérő török biztonsági források azt közölték, hogy az első jelek szerint az Iszlám Állam követte el a robbantásokat.

A szombati kettős merénylet – mint mondták – ugyanis hasonlatosságot mutat a szíriai-török határ közelében, Suruc városában júliusban végrehajtott, 33 ember életét kioltó öngyilkos támadással. A suruci merényletért szintén az Iszlám Államot nevezték meg felelősként.

Ankarában szombaton egy békemeneten történt kettős robbantás, amely a legfrissebb adatok szerint 97 halálos áldozatot követelt, és legalább 160 embert megsebesített. A kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) vasárnap azt közölte, hogy adataik szerint 128-an vesztették életüket a terrortámadásban.

A béketüntetést a közalkalmazotti szakszervezetek konföderációjának felhívására szervezték. A felvonulásnak az lett volna a célja, hogy a törökországi kurd lázadók és a török biztonsági erők között kiújult erőszak leállítására szólítson fel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.