Külföld

Drogért halállal büntetnek még sok helyen a világban

24.hu
24.hu

2015. 10. 10. 13:23

11 államban szabták ki a legsúlyosabb büntetést kábítószeres ügyben az elmúlt két évben. Az Amnesty International tiltakozik ez ellen.

A halálbüntetés teljes eltörléséhez vezető úton az az első lépés, hogy kábítószerrel kapcsolatos ügyekben ne szabjanak ki ilyen büntetést – írta szombaton, a halálbüntetés elleni világnapon kiadott közleményében az Amnesty International.

Közölték, hogy világszerte harmincnál is több állam jogszabályai engedik meg, hogy a legsúlyosabb büntetést szabják ki droggal kapcsolatos ügyekben, és az elmúlt két év során legalább tizenegy államban meg is tették ezt. A szervezet szerint így a halálbüntetést továbbra is a kábítószerek ellen vívott háború eszközeként használják, holott ez egyértelműen sérti a nemzetközi jogot.

A nemzetközi jog szerint halálbüntetést csak a legsúlyosabb bűncselekményekért lehet kiszabni, ez a fogalom pedig általában csak a szándékos emberölést jelenti, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények nem tartoznak ebbe a kategóriába – érvelnek.

Hozzátették: több olyan országban, ahol előszeretettel szabják ki a halálbüntetést kábítószerrel kapcsolatos eljárások végén, az ítélet megszületéséhez vezető tárgyalások tisztességtelenek, például rendszeresen megtagadják a vádlottaktól az ügyvédhez való hozzáférést, vagy olyan “beismerő vallomások” alapján ítélik el őket, amelyekhez kínzással vagy más kegyetlen bánásmóddal jutnak hozzá.

A legtöbb embert Kínában végezték ki kábítószeres ügyben, sok ilyen áldozat van még Iránban, Indonéziában, Malajziában is. Részletek itt. 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.