Külföld

Gyerekei szeme láttára ölte meg férjét, de megúszhatja

24.hu
24.hu

2015. 10. 09. 15:13

Járművezetés közben gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával indítottak eljárást az ohiói hatóságok egy általános iskolás tanárnő ellen, aki vasárnap este halálra gázolta férjét családi házuk kocsibejáróján, miközben két kislányuk az autóban ült – jelentette a helyi sajtó. A 40 éves Angela Luke a beszámolók szerint egy veszekedés után okozta férje halálát, ami miatt a helyi rendőrség őrizetbe vette, és ami miatt iskolája fizetés nélküli felfüggesztéssel sújtotta.

Pár nap alatt azonban teljesen megváltozott az eset megítélés, miután a rendőrségnek volt ideje megvizsgálni a részleteket, és a nyomozásba a megyei főügyész személyesen is bekapcsolódott. Mint kiderült, a haláleset előtt a házaspár 12 éves lánya felhívta a 911-es segélyhívó számot, mert „apa bántja anyut”.

A 17 perces hívásból kiderült, hogy a férje verte Anglea Luke-ot, aki két kislányával éppen el akart menekülni férje elől, amikor a nő elgázolta. A lány elmondása szerint apja az autóba kapaszkodott, amikor megpróbáltak elhajtani, de végül a kerekek alá került.

Miután ezek a részletek napvilágra kerültek, az iskola előbb bejelentette, hogy a vádemelés miatt kötelező felfüggesztés ideje alatt is adnak fizetést a tanárnőnek, majd aznap este az ügyészség közölte, hogy ejtették a nő ellen korábban emelt emberölési vádakat. Ezután az iskola megszüntette a nő felfüggesztését. Az ügyészség azonban tovább folytatja a nyomozást, és van rá lehetőség, hogy a sokak szerint valójában áldozatnak számító nő ellen újabb vádakat emeljenek férje halála miatt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.