Nagyvilág

Oroszország tagadja Palmüra bombázását

Cáfolta az orosz védelmi minisztérium a szíriai állami televízió és az emigráns Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja által közölt korábbi jelentéseket, mely szerint orosz gépek bombázták az Iszlám Állam állásait Palmüra ókori romváros közelében.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője azt mondta: semmilyen lakott területet nem bombáznak, különösen nem építészeti műemlékeket.

A szír állami tévé katonai forrásokra hivatkozva számolt be az orosz bombázásról, a tévé híradásait az emigráns szervezet is megerősítette. Utóbbi azt közölte, hogy hétfőn és keddre virradóra legalább harminc támadást intéztek a dzsihádista csoportok palmürai állásai ellen az orosz gépek.

Oroszország múlt szerdán indította meg légitámadásait, hivatalosan az Iszlám Állam visszaszorításának céljával, de nyugati és helyi ellenzéki források szerint több bevetés során a nyugati támogatással bíró, mérsékelt szíriai felkelőket bombázták. Emiatt attól tartanak, hogy Oroszország a terroristák elleni harc ürügyén segít Aszad rezsimjének fenntartásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik