Nagyvilág

Pusztító orosz fegyverekre bukkantak az ukrajnai szakadároknál

A TOSZ-1 Buratyino típusú rakétákat eddig nem exportálták, ezért nem nehéz kitalálni, hogy juthattak hozzá a lázadók.

Új típusú, nagy hatóerejű orosz fegyverrendszerre figyeltek fel az ukrajnai szakadárok területén az EBESZ nemzetközi megfigyelői – tudósít az MTI. A tűzszünet betartását felügyelő európai megfigyelők egy TOSZ-1 Buratyino típusú rakéta-sorozatvetőt láttak – ez a nukleáris eszközök után a legpusztítóbb erejű, úgynevezett termobarikus fegyver. A rakéták becsapódásakor három robbanás történik, a robbanófejek gyúlékony folyadékot fecskendeznek a célpont köré, amit aztán lángra is lobbantanak. Egyetlen csapással több épületet is le lehet rombolni, hatalmas pusztítást okozva.

Ezt a fegyverrendszert a brit Jane’s és a stockholmi nemzetközi békekutató központ szerint csak Oroszország gyártja és nem adott el belőle Ukrajnának, így a szakadárok csak az oroszoktól juthattak hozzá. A jelentés pont azelőtt látott napvilágot, hogy Vlagyimir Putyin Párizsba utazott, hogy francia, német és ukrán vezetőkkel tárgyaljon a kelet-ukrajnai békefolyamatról.

Az orosz védelmi minisztérium nem válaszolt a Reuters azon kérdéseire, hogy ők látták-e el az ukrajnai szakadárokat, vagy egyáltalán exportáltak-e ilyen fegyvert. Oroszország mindeddig azt is tagadta, hogy hadserege bármilyen formában jelen lenne Ukrajnában, de számos jele volt már annak, hogy katonákkal és hadi felszereléssel támogatják a lázadókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik