Nagyvilág

Egyre többet fürdenek a románok

A román fürdőturizmusban húsz százalékos árbevétel-növekedésre számítanak az idén a tavalyihoz képest – közölte a fürdőturizmusban tevékenykedő vállalatok érdekvédelmi egyesülete pénteken.

Becslésük szerint az ágazatban tevékenykedő vállalatok árbevétele az idén eléri a 350 millió eurót. Lucia Morariu, az egyesület első alelnöke szerint tavaly az első fél évben 246 ezer turista kereste fel a romániai fürdőhelyeket, az idén ugyanebben az időszakban viszont 30 százalékkal többen üdültek.

A növekedés a vendégéjszakák számában is észlelhető, hiszen tavaly a január-június közötti időszakban a turisták 1,16 millió vendégéjszakát töltöttek a romániai fürdőhelyeken, az idén ugyanabban a periódusban 1,3 milliót.

Az érdekvédelmi egyesület jelezte: a turisták számának növekedése az elmúlt években végrehajtott beruházásoknak köszönhető, ezeket azonban folytatni kellene, az egyesület szerint több mint egymilliárd eurót kellene beruházni az ágazatban.

A román országos statisztikai intézet csütörtökön közölte, hogy az idei első nyolc hónapban összességében 15,7 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest a román turizmusban.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.