Nagyvilág

A német pénzügyminiszter védelmébe vette a magyar menekültpolitikát

Wolfgang-Schauble.(210x140).jpg (Array)
Wolfgang-Schauble.(210x140).jpg (Array)

A Merkel kancellár vezette konzervatív CDU egyik legtekintélyesebb politikusa, Wolfgang Schäuble a Die Welt című német lap pénteki számában megjelent interjúban hangsúlyozta: a nemzeti szuverenitás egy részének közösségi szintre emelésén alapuló új menekültügyi rendszert kell kidolgozni az Európai Unióban, Magyarországot pedig nem szabad “sarokba állítani”. Véleménye szerint “rendet” kell kialakítani, amelyben az államok a “nemzeti felelősség” bizonyos részeit feladják Európa javára. Erre azért van szükség, mert “nemzetállami szinten csaknem tehetetlenül állunk a globalizációval szemben”.

Erre példa a “menekültválság, ez is gyorsabban indít majd minket közös cselekvésre Európában” – mondta a német pénzügyminiszter, aki szerint uniós szinten szabályozott menedékjogra és menekülpolitikára van szükség, “méghozzá gyorsan”.

Ultra posse nemo obligatur

Kifejtette: ennek a politikának választ kell adnia arra a kérdésre, hogy miként lehet a külső határokon is szabályozni a belépést az EU-ba úgy, hogy “továbbra is nagylelkűen befogadunk menekülteket”, de “nem sodorjuk magunkat olyan helyzetbe, amelyben Európa tönkreteszi saját magát”.

Az európai külső határokon dől el az a kérdés, hogy sikerrel kezeljük-e a menekültek és gazdasági bevándorlók beáramlását

– mondta Wolfgang Schäuble. Arra a kérdésre, nem helytálló-e Angela Merkel kijelentése, miszerint a menedékjog nem ismeri a felső határ fogalmát, a pénzügyminiszter azt mondta: a kancellárnak meg kellett tennie ezt a kijelentést, különben előfordulhatott volna, hogy az alkotmánybíróság az alaptörvény tiszteletére inti. Ugyanakkor minden jogrend ismeri a római jog alapvetését, amely szerint senki nem köteles a képességein, lehetőségein felül teljesíteni (ultra posse nemo obligatur) – tette hozzá Wolfgang Schäuble.

Az uniós menedékjog kialakítása nem lesz könnyű, de gyorsan el kell végezni a munkát, “nem évek, hanem hónapok” alatt. A legelső lépésben pedig ellenőrzés alá kell vonni a menekültáradatot, mert a helyzet súlyos, és akár még súlyosabb is lehet. Az uniós integráció leginkább a válságokban mozdul előre, és a mostani válságnak is az lesz a hatása, hogy a folyamat a vártnál gyorsabban halad majd előre – fejtette ki a német pénzügyminiszter.

Kétsebességes Európa?

A tagállamok hajlandósága különböző mértékű, ezért ismét elő kell venni a kétsebességes Európa gondolatát – tette hozzá Wolfgang Schäuble. Szerinte az EU működéséről szóló szerződés módosítása nélkül ki lehet alakítani egy új menekültügyi rendszert, és a kezdeményezéshez Németország mellett Franciaország, Olaszország biztosan csatlakozik majd, és “remélhetőleg” Görögország is.

“Természetesen a kelet-európaiakkal is beszélni kell, és nem szabad Magyarországot mindig a sarokba állítani” – mondta a német pénzügyminiszter. Hozzátette: “a magyaroknak kell viselniük a Schengen-rendszer külső határára nehezedő nyomást”.

Arra a kérdésre, hogy az általa felvázolt új Európa a határkerítések Európája lesz-e, Wolfgang Schäuble azt mondta: ”Európának kifelé világossá kell tennie, hogy ellenőrzi bejáratait”, de “a kerítések Európája elképzelhetetlen”. Szerinte Európa mint a “jólét régiója” felelősséggel tartozik az üldözöttek és a világ szegényei iránt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik