Külföld

Menekültek: félmillióan érkeztek idén Európába a Földközi-tengeren át

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2015. 09. 29. 13:24

Csaknem 512 ezer migráns és menekült érkezett az idén Európába a Földközi-tengeren át, míg 2980-an odavesztek vagy eltűntek az úton az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) kedden bemutatott jelentése szerint.

A több mint félmillióból 383 ezren Görögországban értek partot, 129 ezren pedig Olaszországban. A Görögországba érkezettek 71 százaléka szíriai. Az Olaszországba érkezettek 54 százalékuk szíriai, 13 százaléka pedig afgán.

Tavaly egész évben mintegy 3500-an haltak meg vagy tűntek el a viszontagságos tengeri úton, miközben Európába tartottak.

AppleMark
MTI / AP / Pétrosz Jannakurisz

Annak ellenére, hogy az uniós országok közös határvédelmi ügynökségük (Frontex) révén nagy erőfeszítéseket tesznek a veszélyben lévő migránsok és menekültek felkutatására és kimentésére, és ennek eredményeképpen a Frontex hajói az idén is több tízezer embert vettek a fedélzetükre a rozoga bárkákról és vízi járművekről – és vittek Olaszországba -, továbbra is a Földközi-tenger a legveszélyesebb útvonal – állapította meg az ENSZ-szervezet.

Az UNHCR egy héttel ezelőtt felszólította az Európai Uniót, hogy egyezzen bele további 120 ezer, azaz összesen 240 ezer migráns befogadásába, különben hiteltelen bármilyen széttelepítési program. Melissa Fleming, a hivatal szóvivője emlékeztetett arra, hogy naponta átlagosan 6 ezren érkeznek, így a 120 ezres keretet 20 nap alatt kitöltik. Mint mondta, egy széttelepítési program önmagában nem fogja stabilizálni a helyzetet. A szóvivő szorgalmazta, hogy az EU sürgősen állítson fel befogadóhelyeket Görögországban, ahova emberek tízezrei érkeznek, főként szíriai menekültek Törökországon keresztül.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.