Nagyvilág

Juncker: Európának kötelessége befogadni a menekülteket

“Üdvözlet a menekülteknek!” – mondta Juncker az 509 delegált tapsvihara közepette, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) 13. kongresszusán elmondott nyitóbeszédében.

A 39 európai ország, köztük mind a 28 uniós tagállam 90 szakszervezeti szövetségének tisztújító kongresszusán, amelyen Francois Hollande francia államfő is megjelent, az Európai Bizottság elnöke úgy fogalmazott: “a menekülteknek szolidaritásra van szükségük, és Európa égető kötelessége őket befogadni”.

Jean-Claude Junker óva intett “a szélsőjobboldaltól és mindazoktól, akik méltatlan érzelmeket keltenek” az Európát sújtó migrációs válság apropóján. Ugyanakkor büszkének nevezte magát amiatt, hogy a “szerencsétlen” menekültek szívesebben választják “Európát, a béke szigetét”, mint “inkább az Egyesült Államokat, Kínát vagy Oroszországot”.

Az Európai Unió állapota nem jó, a szolidaritási törésvonalak sokasodnak – vélte Juncker, aki aggodalmát fejezte ki “a nemzeti érzések veszélyes újjászületése” miatt.

Jean-Claude Juncker egy szociálisabb Európa érdekében emelt szót. Megerősítette, hogy 2016 tavaszára az Európai Bizottság meghatározza a minimális szociális normákat, amely biztonsági hálót jelent majd a munkaerőpiacon a munkavállalók védelme érdekében. Olyan “szociális plafonokról van szó, amelyeket nem lehet majd lefele módosítani” – hangsúlyozta. A munkavállalók szabad áramlásának szabályozását viszont a “jelenlegi állapotában” kell hagyni az Európai Bizottság elnöke szerint.

Juncker szükségesnek nevezte a társadalmi párbeszéd újraindítását is, amelyben az Európai Szakszervezeti Szövetségnek még erősebb tényezővé kell válnia. Álláspontja szerint a határozatlan idejű munkaszerződésnek kellene “normális munkaszerződéssé” válnia Európában a határozott idejű és egyéb átmeneti szerződések helyett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik