Nagyvilág

A törökök kurd médiamunkásokat tartóztattak le

A rendőrségi művelet célpontja volt a Dicle (DIHA) sajtóügynökség és a Azidiye Welat című hetilap székhelye is. A közösségi hálókon terjesztett közleményében a Dicle arról számolt be, hogy a két szerkesztőség 32 újságíróját, illetve más alkalmazottját vette őrizetbe a rendőrség terrorellenes alakulata.

Törökországban két hónapja ismét fellángoltak a biztonsági erők és a lázadó Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei közötti összecsapások, emiatt összeomlottak a kormány és a kurd kisebbség 2012 végén kezdődött béketárgyalásai, amelyek az ország délkeleti részén 1984 óta tartó, mostanáig 40 ezer ember halálát okozó konfliktus lezárását célozták.

Az elmúlt hetekben a török média számos orgánuma vált rendőrségi akciók vagy igazságügyi vizsgálatok célpontjává, miután a hatóságok a PKK mellett kifejtett “terrorista propaganda” folytatásával gyanúsították meg őket.

A nagyhatalmú Dogan sajtócsoportot, amely egyebek közt a Hürriyet című napilap és a CNN Türk hírtelevízió tulajdonosa, szintén ezzel gyanúsították meg, amiért cenzúrázatlan fotókat közölt a PKK harcosai által megölt török katonákról, és interjút közölt egy a kurd lázadókhoz nemrég csatlakozott fiatalemberrel.

A Nokta című magazin kiadói igazgatóját pedig rövid időre őrizetbe is vették, amiért a hetilap címoldalán egy olyan fotomontázs jelent meg, amelyen Recep Tayyip Erdogan, az ország iszlámista-konzervatív elnöke egy katona koporsója előtt készít “szelfit” magáról.

Kevesebb mint két hónappal a november 1-jére kiírt előre hozott választások előtt ellenfelei azzal támadják az államfőt, hogy el akar fojtani minden, a rezsime ellen irányuló kritikát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik