Nagyvilág

Soros György: az EU-nak évi 1 millió menekültre kell felkészülnie

Soros szerint az uniónak össze kell hangolnia működését, átfogó tervre van szükségük. Neki is van javaslata, hat pontban foglalta össze.
  1. Az EU-nak a közeljövőben legalább évi 1 millió menedékkérő befogadására kell berendezkednie, a terheket igazságosan elosztva a tagállamok között. A menedékkérőket az első két évben fejenként 15 ezer euróval kell támogatnia, ehhez pedig – AAA státusát felhasználva – hosszú lejáratú kötvényeket bocsáthatna ki, amivel az európai gazdaságnak is lendületet adna.
  2. Az EU élére kell, hogy álljon annak a globális kezdeményezésnek, amelynek célja, hogy Libanonnak, Jordániának és Törökországnak megfelelő segítséget nyújtsanak a három országban tartózkodó összesen négymillió menekült ellátásához. Az oktatással, képzéssel együtt ez évente legalább 5000 euró/fő, azaz összesen 20 milliárd eurót jelent, aminek csupán töredéke áll rendelkezésre. Az uniónak ezzel párhuzamosan kötelezettséget kell vállalnia, hogy évi 8–10 milliárd euróval támogatja a többi „frontline” országot.
  3. Az EU-nak haladéktalanul létre kell hoznia egy közös Menekültügyi és Migrációs Ügynökséget, mivel a 28 tagállam működése nehezebben hangolható össze.
  4. A menedékkérőknek biztonságos útvonalakat kell biztosítani, először Görögországból és Olaszországból azokba a tagállamokba, amelyekbe tartanak. A következő lépés ezeknek az útvonalaknak a „frontline” régiókig való meghosszabbítása lehet.
  5. Ki kell dolgozni a menedékkérőkre és a migránsokra vonatkozó globális standardokat.
  6. Az évente több mint egymillió menekült letelepítése érdekében az EU-nak mozgósítania kell az NGO-kat, az egyházakat és a vállalkozásokat is, hogy támogassák az ügyet. Ehhez nem csupán megfelelő finanszírozásra lesz szükség, de a szponzorok és a migránsok összekötéséhez a humán- és it-kapacitásokat is bővíteni kell.

(A KamaraOnline oldalán találtuk.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik