Nagyvilág

A franciák is bombázzák az Iszlám Államot

A francia légierő is bekapcsolódott a dzsihadista szervezet elleni légi hadjáratba Szíriában.

A francia elnöki hivatal vasárnapi közleménye szerint Franciaország az elmúlt több mint két hétben végrehajtott felderítő repülések során szerzett információk alapján mért légicsapásokat az IÁ szíriai állásaira, és összehangolta akcióját a térségbeli partnerországokkal.

A közlemény szerint Párizs eltökélt abban, hogy harcolni fog az IÁ jelentette terrorista veszély ellen, és minden esetben lecsap a szervezetre, ha veszélybe kerül az ország biztonsága. A szíriai káoszra átfogó választ kell adni, a polgári lakosságot meg kell védeni mindenfajta erőszaktól, attól, amelyet az IÁ és más terrorszervezetek képviselnek, de Bassár el-Aszad elnök gyilkos bombázásai ellen is. Az elnöki hivatal szerint minden korábbinál sürgetőbb a szíriai politikai átmenet létrejötte a damaszkuszi rezsim egyes elemeinek és a mérsékelt ellenzéknek a részvételével.

Francois Hollande francia államfő szeptember elején jelentette be, hogy hazája stratégiát vált, és nemcsak Irakban, hanem Szíriában is légicsapásokat fog mérni az Iszlám Államra. Hollande kizárta a szárazföldi katonai beavatkozást Szíriában, de megerősítette, hogy támogatná a szomszédos államok esetleges koalícióját az Iszlám Állam ellen az ország felszabadítására.

A francia hadsereg kizárólag Irakban vett részt eddig az Egyesült Államok által a dzsihadista szervezet ellen indított légi hadjáratban. A francia légierő első szíriai felderítő repülései szeptember közepén kezdődtek.

Szíriában a mérsékeltnek tartott ellenzéki erőket fegyverekkel és stratégiai tanácsokkal segíti Párizs, mert attól tart, hogy a légicsapások Bassár el-Aszad elnök rezsimjét erősíthetik, amely a 2011 márciusában kirobbant szíriai felkelés kezdete óta több százezer ember haláláért felelős. Hollande szerint az Iszlám Állam az elmúlt két évben megerősödött, ez indokolja, hogy Szíriában is bombázzák az állásait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik