Nagyvilág

Szinte minden segélyszervezetet kidobtak az ukrajnai felkelők

luhanszki milicista (luhanszk, ukrajna)
luhanszki milicista (luhanszk, ukrajna)
Nem indokolták meg a luhanszki felkelők, miért tiltották ki többek között az Orvosok Határok Nélkül szervezetet. Az ENSZ is rácsörgött a felkelőkre, ugyan mondják már el, mi bajuk volt tíz szervezettel.

A helyi jogszabályok súlyos megsértése miatt egyből tíz segélyszervezetet tiltottak ki területükről az ukrajnai orosz felkelők – írja a Guardian. Erre a listára került az Orvosok Határok Nélkül (Médecins Sans Frontières – MSF) vagy a cseh Emberek Szükségben (PIN), azonban a Nemzetközi Vöröskereszttel nem mertek packázni a luhanszki lázadók.

Az MSF kiakadt a döntés miatt: “Mi vagyunk az egyike annak a kevés szervezetnek, amik jelentős orvosi aktivitást mutatnak a térségben és ezért elképesztően megleptek és kiábrándítottak minket a történtek”. Corinne Baker szóvivő szerint nem érte őket atrocitás, az azonban elég megfélemlítő környezetet teremtett, hogy még az irodáikban is jelen voltak fegyveresek.

Jan Flemr a PIN-től megerősítette, nekik sem jelezték és indokolták, miért kell csomagolniuk. Ráadásul Flemr szerint ha a 11 jelenlévő szervezetből tíz egyszerre sértette volna meg a szabályokat, akkor ezt az ENSZ is jelezte volna, akkor tényleg ők lennének a hibásak. Stephen O’Brien, az ENSZ humanitárius segélyügyi főnöke is felhívta a lázadókat, hogy megtudja a miérteket.

Nem csináltak semmit, kidobtuk őket

Vasziliu Nyikityin luhanszki szóvivő pontosította O’Brien értesüléseit. Szerinte az ENSZ emberei maradhattak a városban, a kiebrudalt szervezetek meg semmi jelentőset nem csináltak, ezért nem is volt keresnivalójuk. Az MSF ráadásul olyan gyógyszereket használt, amik be vannak tiltva mind Oroszországban, mind Ukrajnában – állítják a felkelők.

A világszervezet becslése szerint a 17 hónapja tartó háború eddig 8000 emberéletet követelt és 18 ezren sebesültek meg a harcokban, többségben civilek. Sok kórház megsemmisült, és alig kapni gyógyszereket. Életmentő műtéteket sem lehet rendesen végrehajtani, részben a folyamatos áramszünetek miatt. Mindeközben a fű alatt Vlagyimir Putyin által támogatott felkelők nem szívesen látnak egy nyugati embert sem. Így csakis az orosz segélyekre hagyatkoznak.

Eközben Oroszországból már a 38., most 64 járműből álló segélykonvoj hatolt be Ukrajna területére ukrán vámellenőrzés nélkül. Az ukrán kormány szerint ezek a szállítmányok inkább tartalmaznak fegyvereket és muníciót, mint élelmet és gyógyszert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik