Külföld

Vérengzés lesz pénteken a Volkswagennél

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2015. 09. 24. 13:40

Összeül az igazgatótanács, új vezetőt választanak, kisöpörhetik a felsővezetést.

Pénteken összeül a Volkswagen igazgatótanácsa, hogy megválasszák az „emissziós botrányba” belebukott vezérigazgató utódját. Martin Winterkorn elébe ment a kirúgásának és még szerdán lemondott, ugyanakkor elkerülhetetlennek látszik, hogy további felelősöket rúgjanak ki, akik tudhattak arról, hogy szándékosan manipuláltak az autók károsanyag-kibocsátásával. Ezt a Reuters hírügynökségnek két belső forrása meg is erősítette.

A pénteki igazgatótanácsi ülésen napirendre kerülnek az üggyel kapcsolatos belső vizsgálat előzetes eredményei, amelyek sok felső vezető állásába kerülhetnek, még olyanokéba is, akik amúgy nem tudtak a csalásról. Szinte biztos, hogy az amerikai részleg vezetője, Michael Horn és a Volkswagen-csoport értékesítési igazgatója, Christian Kingler elköszönhet az állásától.

A botrány óta a Volkswagen részvényeinek értéke mintegy húsz százalékot zuhant és 18 milliárd dollárnyi büntetés elé néznek. A cég bevallása szerint világszerte 11 millió autójukat szerelték fel olyan motorral, melynél finoman fogalmazva is jelentős eltérés mutatkozik a károsanyag-kibocsátásban a mindennapi használat, illetve a műszaki vizsgák során. Európai és ázsiai hatóságok is jelezték, hogy vizsgálatot indítanak a Volkswagen ellen, mely büntetőeljárások és vásárlói kártérítések garmadája elé néz.

Winterkorn lemondásakor tagadta, hogy bármiben rosszhiszeműen járt volna el, de azt mondta, a vállalatnak tiszta lappal kell újrakezdenie. Az egyik igazgatótanácsi tag a bajor közmédiában ugyancsak a további személyi következményekről beszélt, melyek a következő napokban csapódnak le.

Winterkorn lehetséges utódjaként a Volkswagen-csoporthoz tartozó brandek vezetőit emlegetik: a Porsche fejét, Matthias Müllert, az Audi márkaigazgatóját, Rupert Stadlert és a Volkswagen-márka első emberét, Herbert Diesst.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.