Nagyvilág

Szijjártó elbukta, nem Magyarországon lesz az uniós konferencia

A nyugat-balkáni migrációs útvonallal kapcsolatos konferenciát tartanak az európai uniós belügyminiszterek október 8-i tanácsülésének alkalmából, jelentette be csütörtökön az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Luxemburg az elnökség Twitter-mikroblogján.

A konferenciát Luxembourgban tartják meg, és annak témái között szerepel majd a migránsok tömegeinek kezelése, a migránsok fogadása és a menekültek védelme is.

Frederica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a konferenciával kapcsolatban közölte, hogy azon az uniós tagállamok kül- és belügyminiszterei mellett a balkáni országok és Törökország képviselői is részt fognak venni, mivel ez “egy közös kihívás, amelynek kezelésére közösen kell utat találnunk”.

Mogherini előző napi sajtótájékoztatóján kiemelte, Szíriából elsősorban a nyugat-balkáni útvonalon keresztül érkeznek menekültek az Európai Unióba. Ők először Törökországba, majd onnan az Égei-tengeren keresztül Görögországba mennek, ahonnan Macedónián és Szerbián keresztül jutnak el Horvátországba, illetve Magyarországra.

Mogherini azt is leszögezte, hogy a Földközi-tengeri útvonal jelentette kihívásokat sem szabad szem elől téveszteni.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter júniusban az EU külügyi tanácsában már kezdeményezte, hogy rendezzenek Budapesten csúcsértekezletet, amelyen megvitatnák a nyugat-balkáni migrációs útvonallal kapcsolatos problémákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik