Nagyvilág

Osztozkodnak a szírek három település sorsáról

A szíriai kormányerők és az ellenük harcoló felkelők az ENSZ felügyelete alatt megállapodásra jutottak három ostromlott település sorsa felől, amelyek körzetében kitartott az utóbbi napokban meghirdetett tűzszünet, közölték a tárgyalásokra rálátó források.

Az egyezség értelmében az ellenzékiek kivonulnak egy településről a libanoni határ közelében, egy javarészt a kormányerők ellenőrzése alatt álló körzetben, ahol a közelmúltig harcok folytak. Az északnyugati Idlíb tartományban pedig evakuálni fogják a nagyjából 10 ezer fős civil lakosságot két, a kormányhoz hű erők kezén lévő, de az ellenzékiek ostroma alatt álló síita faluból. Ez a két település az utolsó a tartományban, amely még a kormányerők ellenőrzése alatt áll. A két településen összesen 4000 kormánykatona van, akiknek a kivonulásáról nem rendelkezik az egyezség.

A megállapodásban az is szerepel, hogy a damaszkuszi vezetés szabadon enged mintegy 500 bebörtönzött ellenzékit. A közös döntéseket a Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozó források szerint hat hónap alatt hajtanák végre, amely idő alatt az érintett körzetekben tűzszünet lenne életben. A két fél súlyos sebesültjeinek evakuálása már pénteken megkezdődhet.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szíriai szervezet vasárnap számolt be arról, hogy a három érintett településen ideiglenes helyi tűzszünetet kötöttek a felkelők és a kormányerők. Augusztus óta ez már a harmadik hasonló átmeneti fegyvernyugvás volt a szemben álló felek között ezen körzetekben, bár az első kettő csak rövid ideig tartott ki.

Az újabb megállapodáshoz vezető tárgyalásokat a Bassár el-Aszad elnök rezsimjével szövetséges Irán és az ellenzékiek pártját fogó Törökország is támogatta. Az ENSZ felügyelete alatt elért egyezség betartását a világszervezet damaszkuszi irodája fogja ellenőrizni.

A 2011-ben békés tüntetésekkel kezdődött, de a rezsim erőszakos fellépésének hatására véres harcokba torkolló szíriai polgárháborúban az ENSZ adatai szerint mintegy 250 ezer ember halt meg és 11 millióan voltak kénytelenek elmenekülni otthonukból. A konfliktusban mérsékelt és szélsőséges felkelőcsoportok egymás és Bassár el-Aszad elnök rezsimje ellen is harcolnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik