Nagyvilág

Naponta egymilliót buknak a cégek a horvát-szerb határzáron

A szerb cégek pert indíthatnak az okozott kár miatt a horvát kormány ellen a horvát-szerb határ lezárása miatt.

Legalább 150 olyan horvátországi vállalat van, amely Szerbia területén is értékesíti termékeit – közöttük több mint húsznak szerbiai leányvállalata is van -, és legalább ennyi szerbiai cég szállít árut a szomszédos balkáni országba – írja a Vecernje Novosti című szerb napilap.

Alapvető jogot sért Horvátország

Marko Cadez, a szerbiai gazdasági kamara elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a károsult szerbiai cégek közös pert indíthatnak a horvát kormány ellen. Máris megkezdték a károk felmérését, összeírják, melyik cég mennyit veszített azon, hogy Horvátország a menkültválsággal kapcsolatban leállította a teherforgalmat Szerbiával közös határán.

Nikola Selakovic szerb igazságügyi miniszter pedig arról beszélt a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) csütörtök reggeli híradójában, hogy Horvátország megsérti a szabad mozgáshoz való jogot, vagyis az egyik legalapvetőbb emberi jogot veszi semmibe azzal, hogy nem engedi be a szerb rendszámú gépjárműveket az országba, éjszaka pedig a szerb útlevéllel rendelkezők sem léphették át a horvát határt.

Szerbek elleni rasszizmus lenne?

A markáns véleményéről ismert szerb szociálisügyi miniszter, Aleksandar Vulin a többi kormánytagnál élesebb hangvételben nyilatkozva egyenesen rasszizmusnak nevezte a horvát határzárat. Az RTS beszámolója szerint a politikus csütörtökön úgy fogalmazott: semmilyen kapcsolat nincs az áruforgalom és a migránsok mozgása között. Vulin hozzátette, a horvát fél “éppen hogy csak nem írt nevet, vallást és nemzetiséget a határra”, azaz szerinte a lépés kimondottan a szerbek ellen irányul. Kiemelte: ilyen mértékben még a kilencvenes évek háborúinak idején sem szakadt meg a kommunikáció a két ország között.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Szerbián az év eleje óta 180 ezer menedékkérő haladt át, és semmilyen incidens nem történt, míg a horvát bevándorlási rendszer 8 ezer bevándorló érkezését követően összeomlott.

Választási kampány állhat mögötte

Aleksandar Vulin szerint a horvát lépések a választási kampány részének tekinthetők. Hozzátette azonban, hogy “az Európai Uniónak el kellene gondolkodnia létezésének alapjain, ha egy tagállama olyan ultimátumot adhat egy tagjelölt országnak, hogy az egy másik EU-tag országba szállítson át embereket”.

Ranko Ostojic horvát belügyminiszter csütörtök reggel az N1 horvát hírcsatornának úgy nyilatkozott: a határzár válasz a szerb ellenintézkedésekre, és addig nem oldják fel, amíg a szerb hatóságok nem kezdik el a migránsokat a horgosi határátkelőhely, azaz Magyarország felé irányítani.

Vulin Belgrádban azt is közölte, hogy a szerb kormány csütörtöki ülésén további lehetséges válaszlépéseket vitat meg.

Ezzel egy időben az MTI tudósítójának a belgrádi buszpályaudvar illetékesei azt mondták: csütörtök délelőtt minden Horvátországba induló járatot töröltek, a délután és este induló járatokról pedig a nap folyamán, a határhelyzet alakulásától függően döntenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik