Nagyvilág

Szíria stratégiai partnernek tekinti Oroszországot a terrorizmus elleni harcban

putyin moallem találkozó (Array)
putyin moallem találkozó (Array)

Szíria a terrorizmus elleni küzdelemben kész bármelyik országgal együttműködni, nemcsak szavakban, de tettekben is – jelentette ki hétfőn Valíd Moallem külügyminiszter. A politikus az RT orosz állami televízió arab nyelvű adásának nyilatkozott. Hangoztatta: “Készek vagyunk tevékenységünket koordinálni bármelyik állammal, amely őszintén harcba akar szállni a terrorizmussal. Szándékuk őszinteségének bizonyítására szükséges, hogy ne nyújtsanak pénzügyi és katonai támogatást a terroristáknak”.

A belügyminiszter szerint a nemzetközi közösség tevékenysége eddig nem terjedt tovább üres nyilatkozatoknál, eddig egyik, Szíriával szomszédos ország sem teljesítette az ENSZ Biztonsági Tanácsának a terrorizmus elleni küzdelem ellen hozott határozatát.

“Az Egyesült Államok végrehajtja a légitámadásokat, de nem számol be azok eredményeiről” – jegyezte meg Moallem. A külügyminiszter szerint az amerikai lépéseknek akkor mutatkozik meg a hatásuk, ha majd egyeztetik azokat a szíriai hadsereggel, az egyetlen erővel, amely képes a terroristákkal a szárazföldön harcolni.

A damaszkuszi diplomácia vezetője végezetül elmondta, hogy Szíria tisztességes stratégiai partnerének tekinti Oroszországot. Moszkva a nemzetközi jog keretei között tevékenykedik, tiszteletben tartja országa szuverenitását, és egyezteti lépéseit Damaszkusszal – jelentette ki Valíd Moallem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik