Nagyvilág

Magyar szinkrontolmáccsal tüntetett a szlovák szélsőjobboldali és még Orbánt is megdicsérte

A gyönyörűen abszurd helyzetet a 444.hu szúrta ki. A szlovák szélsőjobb vezére, Marián Kotleba hétvégén Bősön tüntetett az ott létrehozott menekülttábor és a szlovák kormány szerinte nem megfelelő menekültpolitikája ellen. Bősön többségben vannak a magyarok, ez indokolhatta, hogy magyar nyelvű tolmács segítette Kotlebát gondolatai átadásában.

A Paraméter beszámolója szerint a tüntetés nem igazán vonzotta az érdelődőket, mindössze 60-an hallhatták Kotleba és a szinkrontolmács szavait. A besztercebányai megyefőnök nyílt levelet intézett a szlovák kormányfőhöz, ezt fel is olvasták a rendezvényen, ebben a szélsőséges nacionalista Kotleba a határok védelmének fontosságára emlékeztette Robert Ficót, majd – immár ő maga – a magyar politikusoknak is hízelgett.

Magyarország egyértelmű jelzést küld a migránsoknak, hogy nem látják őket itt szívesen. (…) Mi sem akarjuk itt őket, de sajnos a mi külügyminiszterünk nem elég tökös ahhoz, hogy ezt kimondja, mivel nem Szlovákiát szolgálja, hanem az EU-t és Brüsszelt –

fogalmazott Kotleba. Orbán Viktornak is levelet írt a politikus, ebben  úgy fogalmazott: Magyarország most nemcsak saját magáért harcol, hanem egész Európáért.

Ha ma elesik Magyarország és a migránsok átlépnek a határon, napokon belül elesik Szlovákia, majd egész Európa… Ha a migránsok áradata ideérne, az alkalmatlan kormányunk nem tudná megvédeni Szlovákiát

– folytatta a fényezést a besztercebányai megyefőnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik