Nagyvilág

Három bombát robbantottak Nigériában, rengetegen meghaltak

Egyidejűleg három pokolgépes merényletet követtek el egy északkelet-nigériai város egyik mecsetjében és környékén, a robbantásokban legalább nyolcvanöt ember vesztette életét és kilencvenen sebesültek meg – közölték hétfőn helyi lakosok.
A hadsereg hajnali beszámolója szerint a terrortámadást Borno állam székvárosában, a több mint egymillió lakosú Maiduguri repülőterének közelében hajtották végre vasárnap este, helyi idő szerint 8 óra körül. A légikikötő nem olyan régóta fogad és indít ismét kereskedelmi járatokat, ezenkívül egy katonai támaszpontnak is helyet ad.

A rendőrség korábban ötvennégy halottról számolt be. Az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozó helyi lakosok szerint azonban a rendőrség adatai csak a kórházba szállított áldozatok számára vonatkoznak.

A robbantások elkövetőjeként még senki nem jelentkezett, de a hatóságok a Boko Haram iszlamista lázadószervezetet sejtik a történtek mögött. A szélsőségesek már korábban is hajtottak végre támadásokat a mozgalmuk bölcsőjének számító Maiduguriban, igaz, az utóbbi nagyjából egy hónapban nem volt erre példa.

A Boko Haram 2,1 millió embert tett menekültté

A lázadócsoport hat éve harcol azért, hogy iszlamista államot hozzon létre a nyugat-afrikai ország északkeleti részén, a konfliktus nyomán ezrek haltak meg és 2,1 millió ember vált menekültté, többségük gyermek. A Boko Haram 2015 elején jelentős területeket foglalt el három északkelet-nigériai szövetségi államban, de Csád, Niger és Kamerun segítségével a nigériai hadseregnek sikerült visszaszorítania a lázadókat. A frakciókra töredezett csoport az utóbbi időben a gerilla-hadviselésre tért át: falvakat rohant le, üzletek, piacok, buszpályaudvarok ellen intézett támadásokat.

A vasárnapi robbantások előtt egy nappal látott napvilágot egy videofelvétel Abubakar Sekautól, a szervezet vezetőjétől. Sekau bírálta a hadsereget, amiért – szerinte – hazudozik a harci sikereiről, és hamisan azt állítja, hogy falvakat foglalt vissza a Boko Haramtól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik