Nagyvilág

Agyonlőtték az Alfa egység parancsnokát Tádzsikisztánban

A tűzpárbajban a parancsnokon, Rusztam Amakijev ezredesen kívül meghalt a belügyi erők további három tagja is.

A belügyi erők az Abduhalim Nazarzoda vezérőrnagy, volt védelmi miniszterhelyettes vezette kormányellenes lázadó csoport maradékával csaptak össze – írta a RIA Novosztyi orosz hírportál.

Betiltották az ellenzéki pártot

Az események előzménye, hogy szeptember negyedikén Dusanbéban és a fővároshoz közeli Vahdat településen egy támadásban meggyilkoltak kilenc rendőrt. A rendőrőrsök elleni rajtaütéseket a hatóságok szerint volt rendőrök és katonák hajtották végre Abduhalim Nazarzoda vezetésével.

Tádzsikisztánban nemrégiben betiltották az ország legfőbb ellenzéki erejének számító Iszlám Újjászületés Pártját (IRPT), amelynek Nazarzoda is tagja volt. A tábornok a polgárháború idején a lázadók oldalán harcolt, és a háborút lezáró megállapodás révén került a hadsereghez. A szeptember 4-i incidens napján menesztették, azzal indokolva eltávolítását, hogy “bűncselekményt” követett el.

Újra fellángolhat az erőszak

A tábornok ezt követően három katonai egységtől nagy mennyiségű fegyvert és lőszert vételezett, amelyet három teherautóval elszállíttatott a fővárosból, Dusanbéból. A tádzsik belügyi erők a Nazarzoda által szervezett szélsőséges csoport elleni műveletekben 150 embert vettek őrizetbe, illetve öltek meg az elmúlt napokban.

A hatóságok közben hazaárulás, terrorizmus, felforgató tevékenység és szélsőséges csoport szervezése miatt indítottak bűnvádi eljárást Nazarzoda ellen.

Megfigyelők a Moszkva-barát világi kormány és az iszlamista ellenzék közötti ellentétekkel hozzák kapcsolatba az incidenst, és attól tartanak, hogy újra fellángol az erőszak az országban, ahol az 1992-97-es polgárháború lezárása sem hozta meg a békét – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik