Nagyvilág

Menekültügy: Németország teherbírásának határához érkezett

„Időre lett volna szükségünk ahhoz, hogy felkészüljünk erre”

Alexander Dobrindt közlekedési miniszter – aki a konzervatív CSU egyik vezetője – a dpa német hírügynökség által ismertetett nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy Németországnak félreérthetetlenül ezt a jelzést kell küldenie.

Dobrindt szerint hosszú idő kell ahhoz, hogy a kialakult jelenlegi nehéz helyzeten úrrá legyenek. „Hatékony intézkedésekre van szükség a menekültek áradatának megfékezésére” – jelentette ki.

Az általa javasolt intézkedések között említette a miniszter azoknak az országoknak a megsegítését, ahová a menekültek válsághelyzetükből először érkeznek, továbbá Németország határainak védelmét. Dobrindt szerint ez utóbbira azért van szükség, mert – mint fogalmazott – az Európai Unió teljes kudarca miatt az unió külső határainak védelme nem működik.

A menekültválság leküzdése érdekében Németország a sokszorosát tette annak, mint valamennyi más európai ország – hangsúlyozta.

Meglepődtek

A bajor CSU több politikusa, köztük Horst Seehofer tartományi miniszterelnök az elmúlt napokban élesen bírálta Angela Merkel kancellárt a Magyarországról elindult menedékkérők befogadása miatt.

Dobrindt nyilatkozatával egy időben a német tartományi belügyminiszterek – pártállástól függetlenül – a Németországba érkezett menekültek elszállásolásának területén kialakult káoszra figyelmeztettek.

Az uniós belügyminiszterek hétfői találkozója elé időzített nyilatkozatban a tartományi belügyminiszterek konzultációs szervezetének vezetője, a szociáldemokrata Roger Lewentz a Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak nyilatkozva kijelentette: a tartományokat teljes mértékben meglepte a Magyarországon tartózkodó menekültek beutazásának engedélyezése.

„Időre lett volna szükségünk ahhoz, hogy felkészüljünk erre” – hangoztatta a szociáldemokrata politikus, utalva arra, hogy a tartományokat előzetesen kellett volna tájékoztatni.

A rajna-pfalzi belügyminiszter kijelentette, hogy a tartományok a menekültek elszállásolása terén teherbíró képességük határához érkeztek. „A menekültek beáramlásának sebességével egyedül már nem tudunk megbirkózni” – fogalmazott a szociáldemokrata politikus, utalva arra, hogy a szövetségi kormány részéről még több támogatásra lenne szükség.

A Welt am Sonntag információi szerint a tartományi belügyminiszterek a menekültek befogadásával kapcsolatban biztonsági kockázatokra is figyelmeztettek. Megfelelő regisztrálás nélkül beutazhatnak olyan személyek is, akik másokat veszélyeztethetnek – mutattak rá a lap szerint a miniszterek.

A német szövetségi bűnügyi hivatal olyan jelzések birtokában van, amelyek arra utalnak, hogy a menekültek között terrorista szervezetek harcosai is lehetnek – emlékeztetett a dpa, hozzátéve ugyanakkor, hogy erre vonatkozó konkrét bizonyítékokkal a hivatal nem rendelkezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik