Külföld

Az Al-Kaida mondott valamit, ami nem fog használni az európai muszlimoknak

24.hu
24.hu

2015. 09. 13. 14:37

A nyugati országokban végrehajtandó magányos, nem szervezett támadásokra szólította fel a muzulmánokat az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője egy, az interneten vasárnap közzétett hangfelvételen.

Ajman az-Zavahri úgy fogalmazott, hogy akinek van lehetősége van ártani ezeknek az országoknak, az “ne habozzon”.  “Arra kell most összpontosítanunk, hogy a háborút a keresztes hadjáratot folytató Nyugat, és különösképpen Amerika otthonainak és városainak szívében folytassuk” – mondta.

Az-Zavahri emellett megismételte szerdai közlését, miszerint nem tekinti legitimnek az Iszlám Állam által meghirdetett kalifátust, ugyanakkor követői csatlakoznak hozzájuk a nyugati országok és a szekuláris haderők elleni harcban Szíria és Irak területein.

Az említett közel-keleti országokban harcoló iszlamista fegyveres csoportok egységességére szólított fel, a köztük lévő ellentétek rendezésére pedig egy független saría bíróság létrehozását javasolta.

Feltételezések szerint a nemzetközi terrorszervezet vezetője a tálibok uralta afgán-pakisztáni határterületen bujkál. Augusztusban hűséget fogadott Manszúr mollának, az afganisztáni tálibok új vezérének.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.