Nagyvilág

Több mint 100 halott Mekkában

107-en meghaltak és 240-en megsérültek az iszlám vallás szent helyén. Daru dőlt az imádkozó tömegre. A helyszíni felvételek alapján nem csoda, hogy sok az áldozat.

A burkolat restaurálásához és a mecset bővítéséhez használt daru pénteken a mennyezetet átszakítva az épület belsejébe omlott és maga alá temette az ott imádkozókat.

Mekka az iszlám első számú szent városa. Az egész világból érkeznek zarándokok Mekkába a szeptemberi zarándoklat, a hádzs alkalmából. Tavaly a mecset bővítési munkálatai miatt korlátozták a látogatók számát a zarándoklat idején.

A mecset alapterületét 400 ezer négyzetméteresre kívánják növelni, így egyszerre 2,2 millió zarándok befogadására lenne alkalmas. A munkálatokhoz több darut állítottak fel a mecset körül.

csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!

Az al-Arabíja hírtévé szerint a szerencsétlenséget a heves viharok okozták. Az elmúlt napokban pusztító homokviharok tomboltak Szaúd-Arábia nyugati részén. A közösségi médiában közzétett fényképeken véres ruhájú zarándokokat és a daru roncsait lehetett látni. Egy másik felvételen a daru ledőlésének pillanata is látszik két amatőr operatőr szemszögéből.

A zarándoklatok idején korábban számos tömegszerencsétlenség történt Mekkában. 2006-ban több száz zarándokot tapostak halálra. A szaúdi hatóságok azóta hatalmas összegeket fordítottak a zarándoklat fő színhelyeinek kibővítésére és a város közlekedésének javítására a  további szerencsétlenségek elkerülése érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik