Nagyvilág

Az Európai Bizottságnál támadták meg Orbán új menekülttörvényeit

Az Európai Parlament (EP) Jean-Claude Junckerhez fordult a Magyarországon kedden életbe lépő törvénymódosítások miatt.

A frakció azt kéri Jean-Claude Junckertől és Frans Timmermanstól, hogy a bizottság vizsgálja meg a módosított jogszabályokat, és állapítsa meg, hogy összeegyeztethetőek-e az uniós joggal és szerződésekkel.

Hány kerítést kell Orbán úrnak építenie?

Guy Verhofstadt frakcióvezető szerint Orbán Viktor brutális fellépésre készül az Európába menekülőkkel szemben, aminek az egész uniót nyugtalanítania kellene, és eljött az idő, hogy a brüsszeli testület közbeavatkozzon.

A belga politikus emlékeztetett, hogy a menekülteknek oltalmat biztosít a nemzetközi jog, emberségesen kellene bánni velük, nem pedig megalázni őket.

“Hány kerítést kell Orbán úrnak építenie, míg a bizottság reagál? Hányszor szegheti meg Magyarország az EU értékeit és törvényeit, míg a bizottság tesz valamit?” – idézi a frakció közleménye Verhofstadtot.

A csöndes diplomácia nem elegendő

A képviselőcsoport holland alelnöke szerint Magyarországon kezd teljesen kicsúszni a helyzet az ellenőrzés alól, és mindent meg kell tenni az ott lévők sürgős megsegítése érdekében, Magyarországnak pedig meg kell felelnie a nemzetközi és az uniós jog előírásainak. Sophie In’ t Veld ezért arra kéri az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament vezetőjét, hogy gyakoroljanak nyomást a magyar miniszterelnökre.

“A helyzet robbanásveszélyes, és inkább órákon, mint napokon belül kell megoldani. Még több áldozatra, s talán erőszakra is számítani kell, ha Európa nem cselekszik azonnal. A csöndes diplomácia ebben a helyzetben nyilvánvalóan nem elegendő” – nyomatékosította a holland liberális politikus.

A Junckerhez, Timmermanshoz és Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős biztoshoz címzett levélből az derül ki, hogy a liberális politikusok azt tartják aggályosnak, hogy az új jogszabályok bűntetté nyilvánítják és börtönnel fenyegetik a határsértést, és a rendőrség bármilyen magántulajdonú ingatlant átkutathat az igazságszolgáltatás felhatalmazása nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik