Nagyvilág

Német külügyminiszter: Amit Magyarországról hallok, azt már nem is hiszem el

nemet-rendor(1)(430x286).jpg (Array)
nemet-rendor(1)(430x286).jpg (Array)

Michael Roth német külügyi államminiszter nyilatkozott a Figyelőnek. Orbán Viktorról, a menekültekről és a híres magyar buszoztatásról is beszélt. Többek között ezeket mondta:

  • Szerinte nem bukott meg a dublini rendszer, mert a genfi menekültügyi konvenciót is be kellett tartani. A buszoztatással azt érték el, hogy egy humanitárius krízisben minél hamarabb segíteni tudjanak a menekülteken.
  • Hiába panaszkodnak a magyar hatóságok arra, hogy a menekültek nem hajlandóak regisztrálni. Roth szerint a magyar társadalom óriási segítőkészséget mutatott, de a hatóságok részéről nem látta azt a fajta befogadói kultúrát, amit Németországban elvárnak.
  • Németország felelőssé tételét határozottan visszautasítja. Ők arra törekednek, hogy közös európai problémaként kezeljék a menekültügyet. Magyarországnak is szívesen segítenének, de nem értik, miért utasítottuk vissza az ENSZ segítségét. Ráadásul a németek sok más országnak is segítenek, ha a Magyar kormány hozzájuk fordult volna, szívesen segítenek nekünk is.
  • Együttműködést  várnak tőlünk és azt, hogy európai kihívásként kezeljük a menekültkérdést. Hűnek kell maradnunk az értékeinkhez és humánusan kell bánnunk a menekültekkel. Elvárják, hogy fogadjuk be a menekülteket.
  • Szerinte a németek képesek lesznek befogadni az idén érkező 800 ezer menekültet, mert a társadalom nagyon szolidáris.
  • Az uniós szerződésekben benne van, hogy az európai társadalmak befogadóak, többvallásúak, multientikusak és multikulturálisak. Ha ezt nem tartjuk be, az európai alapértékeket nem tartjuk be. Ha pedig keresztény országként tekintünk magunkra, akkor hol van a felebaráti szeretet és az emberséges bánásmód?
  • Amit mostanában Budapestről hall a németekről, azt már nem nagyon érti. Őszinteség kell, nem egymásra mutogatás.
  • Magyarország fontos partner, de a kormány most nehézzé teszi a helyzetet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik