Nagyvilág

Menekültügyi különbizottság alakul a román parlamentben

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusának, Borbély Lászlónak a kezdeményezésére a román képviselőház és szenátus külügyi, védelmi és európai uniós ügyekkel foglalkozó állandó bizottságai, illetve a schengeni övezethez való román csatlakozás ügyében alakult különbizottság együttes ülésen vitatták meg az európai migrációs válság fejleményeit. A megbeszélésen a belügyi tárca, a külügyminisztérium és az elnöki hivatal szakértői is részt vettek.

Borbély László a tanácskozás után megerősítette: a bukaresti illetékesek közt nincs vita arról, hogy Románia csak önkéntes alapon vehet részt az Európai Unióba érkezett menedékkérők elosztásában, kötelező befogadási kvótákat nem tud elfogadni. A külügyi bizottság elnöke fontosnak nevezte, hogy a román hatóságok világossá tegyék Bukarest álláspontját, mind az európai partnerek, mind a román társadalom számára.

Elmondta: Románia korábbi felajánlása alapján más uniós országoktól 1785 menedékkérőt vesz át, akik több szakaszban érkeznek. Az első,300 embert novemberben várják a romániai elhelyező központokba. A román parlamentben rendezett tanácskozáson nem merült fel az, hogy Románia a menedékkérők között vallásuk alapján válogasson, és csak keresztényeket fogadjon be – mondta el riporteri kérdésre válaszolva Borbély László. Mint mondta: szolidaritásra van szükség, Románia nem alkalmazhat etnikai vagy vallási diszkriminációt a menekültügyben.

Elismerte: a bonyolultabb feladat nem a menedékkérők elszállásolása, hanem a menekültstátust elnyert, Romániában maradó embereknek a társadalomba való integrálása. Ezzel kapcsolatban és az európai migrációs válság más vetületeivel összefüggésben jogalkotási feladatokra is lehet számítani, ezért a tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy egy menekültügyi különbizottságot hozzanak létre, “ne kelljen hét parlamenti bizottságot összehívni egy-egy probléma megvitatására” – magyarázta az RMDSZ képviselője.

A migrációs válságra vonatkozó új brüsszeli javaslatok megismerése után szeptember 17-én a román Legfelső Védelmi Tanács is megvitatja a menekültkérdést. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik