Külföld

A dán rendőrség menekülteket küldött vissza Németországba

24.hu
24.hu

2015. 09. 08. 20:39

Mindannyiukat kiutasították, és kétéves beutazási tilalmat léptettek életbe ellenük – fogalmazott a rendőrségi közlemény. Mintegy tucatnyi emberről van szó.

Vasárnap óta a dán rendőrség becslései szerint több mint ezer menekült érkezett Dániába. Közülük mintegy 160-an kértek menedéket, 300-nak nyoma veszett, és körülbelül 500-an felügyelet alatt vannak. A menekültek egy része Svédországba akar eljutni, és nem hajlandó regisztráltatni magát, illetve nem engedi meg, hogy ujjlenyomatot vegyenek róla.

Schleswig-Holstein északnémet tartomány rendőrsége kedden közölte, hogy továbbengedi Dániába azoknak a menekülteknek a nagy részét, akiket korábban feltartóztatott a lübecki főpályaudvaron. A mintegy 250 menekült Koppenhágába akart utazni egy vonattal, de a német rendőrség ezt megakadályozta, mert többségüknek sem vízumuk, sem igazolványuk nem volt. Ezután a tűzoltóság és a vöröskereszt gondoskodott róluk, és befogadóállomásokra szállították őket.

Joachim Gutt lübecki rendőrségi igazgató később közölte, hogy nagy részüket továbbengedik Dániába. Hangsúlyozta, hogy ez “nem politikai, hanem operatív rendőrségi döntés”. 170 menekült megtagadta, hogy német befogadóállomásra vigyék őket, 70-en közülük már úton vannak Koppenhága felé, további 100-an kedden este szállnak vonatra Lübeckben. További 30 menekültet schleswig-holsteini létesítményekben helyeznek el.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.