Nagyvilág

Martin Schulz: Orbán álláspontja teljességgel elfogadhatatlan

Az Európai Parlament (EP) elnöke csütörtökön a ZDF német országos közszolgálati televízióban kritizálta az európai vezetőket.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök álláspontja az európai menekültválsággal kapcsolatban teljes mértékben elfogadhatatlan, és az uniós tagországok közötti szolidaritás felmondását jelenti – mondta Martin Schulz.

Orbán Viktorral folytatott megbeszéléséről Martin Schulz elmondta: a magyar miniszterelnök kifejtette, hogy az európai vezetők nem tudják kezelni a menekültkérdést. “Azt válaszoltam: igen, te jó példa vagy erre” – idézte fel a találkozót az EP német szociáldemokrata elnöke. “Nem a közösségi intézmények, nem az EP vagy az Európai Bizottság (EB) kudarcáról van szó, hanem a nemzeti kormányok kudarcáról, mint például a magyar kormány, amelyek nem tudnak, és részben nem akarnak részt venni az európai szolidaritásban” – jelentette ki Martin Schulz, megjegyezve, hogy ha az EP és az EB rendelkezne felhatalmazással a menekültek tagállamok közötti elosztására, akkor már nem is lenne menekültválság.

“Tekintsük meg a mai képeket a megfulladt szíriai gyerekekről”

“Ha közösségi szellemet akarunk Európában, nem fogadhatjuk el a nemzeti önzés elsőbbségét. De pontosan ez történik. Az történik, hogy beállít Brüsszelbe és azt mondja, hogy a menekültek ugyan Budapestre jönnek, de valójában Németországba akarnak menni, úgyhogy hagyom őket továbbutazni. Ez vétség valamennyi uniós szabály ellen” – fejtette ki Martin Schulz.
“És ha még hozzátesszük, hogy nem akarunk muzulmánokat, vagy tudom is én milyen kritériumokat, akkor tekintsük meg a mai képeket a megfulladt szíriai gyerekekről, vagy vessünk egy pillantást az Iszlám Államra, amely lefejezi mindazokat, akik nem nyerik el a tetszését” – tette hozzá az EP elnöke.

A német szociáldemokrata párt (SPD) politikusa kiemelte: ilyen körülmények közül menekülnek emberek Európába, és ha valaki ebben a helyzetben azt mondja, hogy nem akar muzulmánokat az országában, akkor “szégyellje magát”. Martin Schulz elmondta, hogy az EB a következő héten 120 ezer menekült kötelező kvóták alapján történő elosztására tesz javaslatot, és az uniós állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanácsnak döntenie kell a javaslatról. “Akkor majd látjuk, hogy ki akar kivonulni az európai szolidaritásból, és ki vesz részt benne” – mondta az EP elnöke.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik