Nagyvilág

Elfoghatták a hároméves kisfiú haláláért felelős embercsempészeket

Édesapja próbálta menteni gyermekei és felesége életét, de nem sikerült. Sötét volt, mindenki sírt és kiabált a vízben.

A török rendőrök csütörtökön elfogták azokat az embercsempészeket, akiket azzal gyanúsítanak, hogy felelősek egy szíriai menekült kisgyermek haláláért – tudósít az MTI. Az Égei-tengerbe tucatnyi szíriai menekült veszett, a hároméves Aylan Kurdi holttestét a törökországi Bodrum-félsziget tengerpartján találták meg. A róla készült fotó bejárta az internetet és a világsajtót.

A négy embercsempészt Bodrumnál tartóztatták fel a rendőrök, onnan indult a később elsüllyedt két hajó, melyek a görögországi Kosz-sziget felé tartottak.

A francia államfő tárcaközi munkaértekezletre hívta össze az illetékes minisztereket, miután a teljes francia politikai elitet megrázta a hároméves kisfiú holttestéről készült fénykép. A fotó először az interneten terjedt, csütörtökön már számos európai napilap közölte, nagy vitát kiváltva.

Az egyik hajón 16-an voltak, és a Bodrum-félszigeti Akyarlaból indultak útnak Kosz felé. Közülük heten haltak meg, négy embert kimentett a vízből a parti őrség, még öt embert keresnek. Egy másik hajóban hat, feltehetően ugyancsak szíriai menekült volt. Három gyerek, köztük a hároméves Aylan Kurdi és testvére, az ötéves Galip, valamint édesanyjuk, a 27 éves Rihanna fulladt vízbe. Ketten túlélték a balesetet, volt mentőmellényük, és elérték a partot.

Abdullah Ebdi, a tengerbe fulladt hároméves kisgyermek édesapja elmondta: volt mentőmellényünk, de a hajó hirtelen felborult, amikor az emberek felálltak. „Fogtam a feleségem karját, de a gyerekeim kicsúsztak a kezemből. Sötét volt, mindenki sírt, kiabált, ezért nem hallották a gyerekeim és a feleségem a hangomat, amikor kerestem őket. Próbáltam úszva elérni a partot, de nem találtam meg őket ott sem. Elmentem a kórházba, és ott tudtam meg a rossz hírt” – mondta az édesapa.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik