Nagyvilág

Túszul ejtették a juhászok egy nemzeti park vezetőit – a farkastámadások miatt

Idegesek a gazdálkodók Franciaországban – Párizs felé most több ezer traktor tart hosszú, lassú sorokban.

Francia farmerek elrabolták egy alpesi nemzeti park vezetőit – tudósít a Telegraph. Az ötven gazdálkodó azt követeli, hogy azonnal intézkedjen a természetvédelmi terület az állatállományaikat megtizedelő farkastámadások ellen.

Franciaországban egyre több farkas van, ami komoly gondot okoz a birkatenyésztőknek. A 300 ragadozó ugyan nem mondható soknak, de tíz évvel ezelőtt még csak harmadennyi farkas volt. A kormány engedélyezte korlátozott számú farkas kilövését ott, ahol különösen nagy a farkasok száma, de a gazdálkodók szerint jóval több intézkedésre lenne szükség.

Kedden este ötven farmer megelégelte a helyzetet és túszul ejtette egy rendezvény után a nemzeti park két vezetőjét. A városházára vitték őket. Franciaországban nem szokatlan az efféle nyomásgyakorlás, de a farkasvita most fajult el először ennyire.

Az egyik nagy gazdaszövetség közleményében azt követelte, hogy engedélyezzék számukra a farkasok kilövését, mint írták, legalább öt állattal kellene végezni az év végéig. A juhtenyésztők minden éjszaka stresszben vannak – írták.

Állatvédő szervezetek szerint viszont nem a farkasok megölése a járható út, szerintük azokat a nyájakat éri támadás, melyeket nem őriznek megfelelően. Azzal, hogy kilőnek állatokat és felborítják a farkasfalkák rendjét, még növekedhet is a támadások száma – közölték.

Közben másutt is ingerültek a gazdák Franciaországban: csütörtökön hatalmas tüntetésre készülnek, már egy hete több ezer traktorral indultak el az ország több pontjáról, hogy blokád alá vegyék Párizst. Az ellen tiltakoznak, hogy a termelői árak olyan mértékben zuhantak a nyár folyamán, ami már vállalkozásaik létét fenyegeti. A traktorok óránként 35 kilométeres sebességgel, lassú sorokban haladnak a főváros felé, várhatóan csütörtök reggel hatra érik el Párizst, a közlekedésben jelentős fennakadásokra számítanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik