Külföld

Zavartalanul járnak a vonatok Ausztriába

24.hu
24.hu

2015. 09. 01. 15:21

Az osztrákok Németországot és hazánkat is bírálták menekültkérdésben.

Zavartalanul lépik át a nemzetközi vonatok a magyar-osztrák határt Hegyeshalomnál – közölte a MÁV helyettes szóvivője kedden délután az MTI-vel. Mindkét irányból, Bécs és Budapest felől is menetrend szerint közlekednek a járatok, de a Keleti pályaudvar korábbi lezárása miatt még lehetnek késések. Váczi Viktor emlékeztetett: a magyar-osztrák határon hétfőn az osztrák vasúttársaság több Bécsbe tartó járatot is feltartóztatott túlzsúfoltságra hivatkozva, majd órákkal később engedte tovább.

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter kedden arról beszélt, hogy a dublini rendelet továbbra is érvényben van. Kijelentette: azok a hírek, melyek arról szólnak, hogy Németországban a szíriai menekültek esetében felfüggesztették a rendelet végrehajtását, hamis reményeket keltettek a menekültekben, ezért az országnak informálnia kellene őket arról, hogy a dublini szabályok továbbra is érvényben vannak. Mikl-Leitner visszautasította azt az állítást, hogy Ausztria ellenőrzés nélkül engedi a vonatokat Németországba – azt mondta, szúrópróba-szerű ellenőrzések vannak, de nem végeznek határellenőrzést.

Az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint az osztrák kancellár kedden azt mondta, Ausztria kétoldalú tárgyalásokat kezdeményez Szlovákiával, Csehországgal és Magyarországgal a menekültkérdésről. Werner Faymann bírálta a három országot amiatt, hogy nem tanúsítanak kellő szolidaritást a kérdésben. A kancellár szerint Magyarország szándékosan úgy értette félre Németországnak azt a bejelentését, miszerint a szíriai menedékkérők esetében felfüggeszti a dublini rendelet alkalmazását, hogy Berlin egyáltalán nem végez ellenőrzéseket.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.