Nagyvilág

Holland cellákban bűnhődhetnek a norvég börtöntöltetlékek

Tele vannak a norvég karcerek, ezért a bűnözőket Hollandiába exportálják egy egyezmény értelmében. Van elítélt, aki örül, mert a holland börtön meglehetősen luxusjellegű.

Norvégia évi 25 millió euróért (mintegy 7,8 milliárd forint) börtönt bérel Hollandiában, kedden megérkeztek az első rabok. A szokatlan együttműködés oka az, hogy túlzsúfoltak a norvég börtönök. Hollandiában van még “szabad kapacitás”, ilyen az ország északkeleti részén lévő norgerhaveni börtön. Karl Hillesland, az intézmény új norvég parancsnoka elmondta, hogy 25 rab érkezett meg hozzájuk.

A börtön kibérléséről márciusban született megállapodás Norvégia és Hollandia között. A hivatalos átadást szerdán a két ország igazságügyi minisztereinek jelenlétében rendezik. A norvég hatóságok ezzel a büntetésük letöltésére várakozók sorát akarják csökkenteni. Több mint ezer elítélt vár arra Norvégiában, hogy ürüljenek a cellák.

A hollandiai Norgerhaven börtönében eddig fogva tartottaknak nem tetszett, hogy el kellett hagyniuk a luxuskörülményeket biztosító intézményt. Tiltakozásuk azonban nem vezetett sikerre. A holland sajtóban megjelent cikkek szerint Norgerhavenben a hosszú büntetésre ítélt rabok dolgozhattak: zöldséget termeszthettek, csirkéket nevelhettek, szakácskodhattak, cellájukból pedig gyönyörű tájra nyílt kilátás.

 

“Ez nagyon hangulatos, szép börtön” – nyilatkozott az NRK norvég tévének Kenneth Vimme, akit 17 év szabadságvesztésre ítélték gyilkosságért és aki önként választotta, hogy hollandiai börtönben tölti le büntetését. Arra panaszkodott csupán, hogy kevesebb norvég tévécsatornát nézhet majd Hollandiában. Attól is tart, hogy azok a bebörtönzöttek, akik nem saját akaratukból kerülnek át a hollandiai börtönbe, majd lázadozni fognak.

Norgerhavenben 242 elítéltet fogadnak Norvégiából. Az első 112 fős csoportból csak 79-en vállalták önként a száműzetést. A fogvatartottak ügyvédei és családjai is kifogásolják a norvég hatóságok döntését, mivel ez sérti a “közelség elvét”, az elítéltek jogát arra, hogy lakhelyükhöz közel töltsék büntetésüket. Hanne Hamsund, a hozzátartozók jogi képviselője szerint a látogatás költségei is problémát jelentenek majd a családtagoknak. A börtönlátogatás, és egy éjszaka a szállodában kb. 530 euróba (mintegy 167 ezer forint) kerül majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik