Külföld

Robbanás a kijevi parlamentnél: halott, egy rendőr lába leszakadt

24.hu
24.hu

2015. 08. 31. 13:23

Egyre több a sérült, harci gránátot dobhattak a rendőrök mögé. A polgármester szerint több rendőr meghalt.

Nagy erejű robbanás történt az ukrán parlament épületénél Kijevben hétfőn, nem sokkal azután, hogy a törvényhozás első olvasatban elfogadta a decentralizációs alkotmánymódosítást. Az eddigi információk szerint a tüntetők valamilyen robbanószerkezetet dobtak a rendőrsorfalba, legalább tíz rendőr sebesítve meg a helyi hatóságok közlése szerint. A rendőrök láb-, kéz-, szem- és fejsérüléseket szenvedtek, egyiküknek a detonáció térdből letépte az egyik lábát.

Egyes hírforrások szerint már legalább száz körül van a sebesültek száma, köztük újságírók is lehetnek. A TASZSZ orosz hírügynökség kezdetben 30 sebesültről írt, de ez a szám folyamatosan emelkedik. Helyi jelentések szerint a mentők nem győzik a munkát, a sebesültek elszállításába rendőrségi járőrgépkocsik is bekapcsolódtak.

Nagyobb autonómia a szakadár területeknek

Az alkotmánymódosítási  javaslatot a 450 fős parlamentben 265-en támogatták a jelen lévő 320 képviselő közül. Az ülésen a vitát a szakadárok által megszállt kelet-ukrajnai területeknek nyújtandó különleges jogállás váltotta ki. A beterjesztett alkotmánymódosítási javaslatba az előzetes információk szerint utalás került be a különleges státusról szóló törvényre.

 MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Míg az ülésteremben az indítvány ellenzői az elnöki emelvény köré gyűlve szirénázással zavarták a felszólalásokat, addig radikális jobboldali aktivisták, mintegy ezren, a parlament épülete előtt tüntettek. A BBC információi szerint a tüntetők megpróbálták áttörni a parlament kerítését, a rendőrség könnygázzal akadályozta meg őket.

Rengeteg a sérült, egy rendőr lába leszakadt

Már több mint félszáz sebesültje van annak a robbanásnak, amely radikális jobboldali tüntetők rohamát előzte meg az ukrán parlament épületénél hétfőn. A BBC arról ír, hogy a robbanásban egy rendőr lába leszakadt.

A tiltakozás azt követően vált erőszakossá, hogy a törvényhozás első olvasatban elfogadta az ukrán alkotmány decentralizációs célú módosítását, amely nagyobb önrendelkezést biztosít a helyi közösségeknek.

A tiltakozók útját rendőrsorfal állta el. Az Interfax Ukraina helyi hírügynökség internetes oldalára feltette egy térfigyelő kamera felvételét, amelyen látható a robbanás pillanata. A hírügynökség helyszínen lévő újságírója szerint vélhetően harci gránátot dobhattak a rendőrök mögé.

Klicsko: rendőr is életét vesztette

Halálos áldozata is van az ukrán parlament előtti összecsapásoknak – közölte Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere hétfőn. A polgármester a 112.ua hírtelevíziónak elmondta, úgy értesült, hogy meghalt az ukrán parlament előtti rendet biztosító több fiatal rendőr.

Klicsko hozzátette, a hatóságok első dolga most az, hogy megállapítsák, kik a felelősöket a történtekért. A rendfenntartó szervek egyelőre nem erősítették meg a polgármester közlését. Közben a BBC szerint már száz rendőr sérült meg.

Egy rendőr életét vesztette és az ukrán biztonsági erők legalább kilencven tagja sebesült meg a radikális jobboldali tüntetőkkel való összecsapásban az ukrán parlament épületénél hétfőn – közölte Arszen Avakov. A belügyminiszter Facebook oldalán közzétett bejegyzésében provokációnak nevezte az összecsapást, és a Szabadság (Szvoboda) párt tagjait tette felelőssé érte, illetve a biztonsági erők több tagját súlyosan megsebesítő robbantásokért is.

Egy a világhálón is megtekinthető felvételen az látszik, ahogy a tüntetők valamilyen robbanószerkezetet dobtak a rendőrsorfalba, ami egyes hírforrások szerint legalább tizenöt embert, rendőröket és előzetes információk szerint újságírókat sebesített meg. A rendőrök láb-, kéz-, szem- és fejsérüléseket szenvedtek, egyiküknek a detonáció térdből letépte az egyik lábát. Avakov azonban több robbanószerkezetről tett említést, és megjegyezte, több sebesültnek súlyos, életveszélyes az állapota.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.